Egy hírportál hozzászólói általában olyanok, mint a postán hosszú sorokban állók közt az éppen pult előtt álló: a legkellemetlenebb figura, még akkor is, ha egyébként a barátunk. Valami megváltozik bennünk, amikor hírekre reagálunk.

Nemrég figyeltem fel arra, hogy a magyarországi cink.hu azt vallja: a cikkek meghosszabbítása a hozzászólás, amit az olvasó alájuk ír. Ezt abban a formában is kifejezik, hogy a cím alá az újságíró neve mellé odaírják, „és X számú hozzászóló”. És valóban, ha lehetőségünk van rá, miért ne építsünk közvetlen kapcsolatot szerzők és olvasók között, mikor ma bárki írhat, és a már írók is olvasnak – és kommentelnek.

Az autoritáshoz szokott – és azt időnként akár megkövetelő – társadalom számára kifejezetten előnyös, hogy király helyett királyok vannak, akiket le lehet szavazni, akikről előnytelen fotók jelennek meg, akiket ki lehet gúnyolni. Az újságírónak sem árthat meg, ha nem játssza el az erkölcsi foltoktól mentes mindentudó szerepét, mert ezt egyébként is kevesen hiszik el róla, és nevetséges is. Legyünk demokratikusak: én írok, az olvasó is ír.

Inkább a magatartással van probléma. Aki hozzászólóvá vedlik, az esetek többségében kellemetlen figurává válik: kioktat, hazugnak titulál, lefizetettnek gondol, a legszebb esetekben pedig izraeli kémnek vagy hasonlónak. Kerényisen szólva valamilyen buzi- vagy egyéb lobbistának.

Persze a probléma mélyen gyökerezik, az emberek hajlandók elhinni vagy kitalálni összeesküvés-elméleteket, és nem igazán értik, hogy ha a sajtó nem is szabad mindig, de nem is úgy működik, hogy reggelente magyar vér habzsolása mellett döntjük el a szerkesztőségben, hogyan tegyük tönkre a világot. Én legalábbis a harmadik lapnak dolgozom életemben, és még sehol nem tapasztaltam hasonlót.

A probléma pedig az, hogy a demagógiát nehéz alulmúlni. Ez sikerül néhány lapnál vagy annak néhány munkatársánál, és tulajdonképpen magam is megtehetném – jó néhány társammal együtt –, hogy tét és különösebb értelem nélkül oláhozok, zsidózok, buzizok és komcsizok, de felelősségemnek érzem, hogy megoldásokat keressek az érzelmi kitörések szűkszavú kifejezése helyett. Mondhatnánk, nem a toleráns ember volt előbb, hanem a megoldásokat kereső ember, aki végül rájött, hogy nem megy sokra az üres szavakkal.

Szeretném, ha minél többen hozzászólnának az írásokhoz itt és bárhol, ahol úgy érzik, konstruktív vita részesei lehetnek. Néhány kellemes beszélgetésem is volt az utóbbi időben, amelyben az általánosítás, a gyanúsítgatás és a különböző etnikumok, nemi preferenciák emlegetése háttérbe szorult. A felek elégedettek voltak, jó érzés volt nem egyetérteni bizonyos kérdésekben, míg más esetekben tudni, hogy egy talajon állunk. Nem az ablakon beköpő szerepét játszottuk, aki aztán odébb áll, hanem ahogy a cink.hu szerkesztősége is vallja, folytattuk a megkezdett írást – ami valójában egy monológ – dialógussal. Legalább ebben egyetérthetünk: párbeszédre szükség van.