Alighanem észrevette az olvasó, hogy nagyobb régiónk volt szocialista országaiban nem csak a politikusok fölötte okosak, de családtagjaik is. Ezzel magyarázható, hogy a mostani EP-választás jelöltjeinek listáján csak Romániában több pártvezér és miniszter párja – például Victor Ponta felesége, Crin Antonescu felesége – került befutóhelyre. S a szabad román sajtó ezt már-már természetesnek vette, ha kisebb morgások voltak is.

Öt évvel ezelőtt az államelnök, Böszi lánya is simán megúszta a jelölést és a „haza érdekében” a Brüsszelbe való küldését, jóllehet a volt hajóskapitány ellenzéke nem kis ügyet csinálhatott volna belőle. Elég, ha csak az összeférhetetlenségre hivatkozott volna. De nálunk az összeférhetetlenséget, más törvényekkel együtt, inkább csak lent szokták alkalmazni. Emlékeznek, milyen zürt csapott a többségi sajtó abból, hogy az egyik RMDSZ-es honatya saját feleségét alkalmazta parlamenti képviselői irodájában, ami csupán heti néhány órát jelentett, fizetésben pedig pár száz lejt! Hol van ez EBA havi több tízezer eurós járadékához?

Lám, annyi más mellett, attól a régi rendszerből hozott szokástól sem szabadulunk meg egykönnyen, amely szerint a szeretett vezetőt tisztelni és imádni kell, ezért bármit elnézhetünk neki, megérdemli, hisz olyan sokat tesz az országért és népéért. S akik ebből a mondatból anyaországunk szeretett vezetőjére is gondolnak, okkal teszik, mert szülőfalujában az a képernyőn is megcsodált stadion nem semmibe került, még akkor sem, ha a vezérért rajongó nagy cégek dobták össze rá a pénzt, amit ilyenkor a adóból szoktak levonni. (Egyik magyarországi lapban olvastam, hogy a három és félmilliárd forintból ötvenezer éhező gyermek évi étkeztetését meg lehetett volna oldani!)

Nem a német, angol vagy francia, sokkal inkább a román és a magyar sajtó és közvélemény dolga, hogy az ilyen ügyeket a helyére tegye, s ha kell, megfelelően szankcionálja – ami meg is történhetne, ha a rendszerváltás után huszonöt évvel a tekintélyelvűség és a hajbókolás nem működne jobban, mint a törvényesség, az igazságérzet és a társadalmi szolidaritás. Ráadásul ott is, itt is mind több nemzeti cafrangba és szólamba csomagolva, hogy könnyebben elvakítsa az embereket, tompítsa józan ítélőképességüket.

Ugyan mi más célt szolgál például az EP- szavazásra kitalált PSD-s jelszó: „Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk!” Mondd ezt az Olaszországban dolgozó román szemétszállítónak, akit naponta lecigányoznak, vagy a galaci lakatosnak, aki hatfős családjának mindössze havi körülbelül 1000 lejt keres.

Persze, igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el, hogy több mindenben, így a gyalázkodásban és a gyűlöletben határon innen és túl, nagyot léptünk előre. Ma már olyasmit is büntetlenül ki lehet mondani, amiért korábban bajunk lehetett. A hazaárulózás, a komcsizás, fasisztázás, nyilasozás, bozgorozás, zsidózás, oláhozás a napi szókincs része. Akár az ország legtekintélyesebb és legőrzöttebb helyén is szembeköphetjük saját fajtánkat is, ha valaki például azt állítja róla, hogy nem harcol az autonómiáért.

Pásztor István megaláztatásáról az egyik ismert magyar értelmiségi joggal mondta: milyen hatalom az, amely folyton a nemzetegyesítésről papol, de nemhogy ötszáz kilométerre az idegenektől nem tudja megvédeni a magyart, de a karhatalommal őrzött Országháza előtt megtámadott magyart sem a magyartól?

Persze köpködésből Romániában is sokkal több van, mint amennyi bőven elég volna.Az EP-választás kampányában, a csúcspolitikusokhoz „illően” Ponta miniszterelnök mutatott példát. Az avasi juhászünnepen azt mondta: Szatmárnémetiben nem szabad a magyarokat a vezetésbe engedni, mert akkor nincs fejlődés. Miközben itt minden jelentősebb érték, ami az utóbbi huszonöt évben létrejött (a ipari-parktól a közműkiépítésre adott kétszáz millió eurós uniós támogatásig) Ilyés Gyula és Csehi Árpád nevéhez fűződik.

Még valami: többször elmondtuk, jegyzetünk csak egy vélemény, az adott újságíró véleménye. Az a türelmetlen olvasó, aki ezt nem érti meg, legalább a sértegetésekről leszokhatna. Annál inkább, mert van miben válogatnia. Keressen olyan szerzőt és vele cikket, amelynek minden sora elnyeri tetszését.