Sike Lajos: Nem bombasiker

Mármint a határon túli magyaroknak a külföldön dolgozó magyarokhoz viszonyítva könnyített, leveles szavazása. A hivatalosan közölt adatok szerint 128 ezren küldték el az előre megkapott s a feladó döntését tartalmazó borítékot, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az oda nem figyelés meg egyebek miatt minden negyedik szavazólapot érvényteleníteni kellett, akkor az eredmény még soványabb. Az érvényes voksok mindössze egy plusz képviselő állításához voltak elegendőek, ami viszont arra jó volt, hogy a Fidesznek újfent meglegyen a kétharmados többsége. Mivel az ország jogrendszerét már az előző ciklusban tejesen átszabták, talán taktikai okokból jobb lett volna, ha még sincs kétharmad, mert ez erős muníciót adott a nyugati sajtónak ahhoz, hogy Orbánékat a választási törvény teljes saját képükre való formálásával vádolja. Mellesleg nem is csak a külföldi megfigyelők ámulnak azon: hogyan lehet 45 százalékos szavazatból 67 százalékos, vagyis kétharmados parlamenti többséget csinálni? Ilyet még a trükkösségükről méltán elhíresült román jogalkotók sem produkáltak választási törvényükben...

Ám térjünk vissza a határon-túliak szavazatához. Nem hogy nem volt az a bombasiker, amire a pesti kormánypártiak az anyaországi adófizetők pénzén csapott igen erős kampány okán számítottak, de még közepes siker sem. Gondoljuk csak el, divatos szóhasználattal élve, az elcsatolt részeken élő közel kétmilliós magyarságnak alig 0,61 százaléka fejezte ki akaratát, hogy milyen pártot kíván az anyaország élére! A kettős állampolgárságot elnyert félmilliónak is alig több mint egynegyede. Az ismerőseimtől és a környezetemben élőktől kapott információk szerint elsősorban azok szavaztak, akik kitelepült családtagjaik vagy üzleti kapcsolataik révén is kötődnek az anyaországhoz. Nem túlzás, amit a média hangoztat: csak Erdélyből mintegy kétszázezren költöztek át a rendszerváltás óta. Itt maradt hozzátartozóik most a szavazatokat vivő levelekből is beazonosítható címük által az ottani hatóságoknak bizonyíthatják, hogy „jó magyarok”. Még akkor is, ha az állampolgárság és a szavazás közjogilag nem azonos a nemzethez való tartozással. Ám a választás okán mesterségesen  felfokozott nemzeti érzés ezt nem veszi tudomásul.

A nem szavazó nagy többséget viszont nem annyira az érzelmek, sokkal inkább a racionalitás vezeti. Még azokat is, akik soha nem hallottak Széchenyi mostanában alig idézett mondásáról, ami főművében, a Hitelben olvasható: ”Az embereket nem annyira a nemzeti érzület, sokkal inkább az erkölcsi és az anyagi haszon motiválja!”

Bizony, nagyon is jól látja sok-sok erdélyi magyar, hogy az ő sorsa nem a kettős állampolgárságtól, s még kevésbé a budapesti kormány vagy országgyűlés által hozott intézkedésektől, különösképpen nem a nagy magyar kiszólásoktól és üzenetektől javulhat, de először, másodszor és harmadszor is (tetszik, nem tetszik) Bukarest döntéseitől. Ha ott vagyunk a döntéseknél, mint most is, akkor jobban tudjuk befolyásolni, hogy elfogadható vagy csak kevésbé rossz döntések szülessenek.

Budapestről egy idő óta mintha nem akarnák látni, hogy a két ország viszonya ugyancsak kihat az erdélyi magyarok helyzetére. (A kettős állampolgárság glóriája nem engedte, hogy erre is figyeljenek?) Korábban létezett az egyszer itt, máskor ott közös kormányülések intézménye, ami egy ideig elég jól működött. 2010 után Budapestről úgy vélték, hogy e nélkül is mennek a dolgok. Volt alkalmunk megtapasztalni, mit hoztak az olyan egyoldalú akciók, mint rosszul elsült Nyirő-temetés („itt az urna, hol az urna?”) vagy a bálványosi „szabadszájúság”, nem beszélve a magyar szélsőséges jobboldal romániai randalírozásáról. S nem volt közös kormányülés, hogy az ilyeneket megbeszéljék.

Sokan attól tartunk, ha a két (stratégiailag is baráti!) ország hivatalos kapcsolata az új magyar kormány felállása után sem javul érezhetően, s nem lesznek gyakoribbak a találkozások (amiben az RMDSZ most segíthet!), akkor a kettős állampolgárság minden haszon nélkül való, csak szimbolikus marad. Ugye, nem ezt akaratuk?!

Kimaradt?