Embernek születtem, magyar családban nevelkedtem, csak azután tudatosult bennem, hogy román állampolgár vagyok. Így próbáltam elmagyarázni annak idején francia vendéglátóimnak, hogyan lehetek egyszerre román és magyar. Legtöbben megértették, ám ugyanezt a megértést nem tudom feltételezni az államfővé avanzsált kikötői söpredékről, aki szerint Romániában mindannyian románok vagyunk, bár lehet hogy szekus kollégái meg tudják majd értetni vele.

A 2004-es elnökválasztás zárójelenetében Băsescu azon sajnálkozott, hogy a románok kénytelenek két kommunista közül választani. Kapásból rávágtam, hogy nem ez a tragédia, hanem az, hogy mindkettő Ceauşescu akar lenni. És lám, a hajóskapitány szerint valóra vált a Kondukátor lázálma, a homogén nemzet. Sőt, rátett még egy lapáttal, az Alkotmánybiróság (általa sugalt?) határozatára hivatkozva alkotmányellenesnek nyilvánítva az autonómiát. (Romániai paradoxon, hogy úgy követelik az autonómiát és úgy tiltakoznak ellene, hogy fogalmuk sincs róla, mit is jelent.)

Már akkor meg akartam írni, hogy torz logikájuk szerint nem csak az alrégiók, de maguk a régiók is alkományellenesek, sőt a megyék is – hiszen Románia „egységes nemzetállam”!

A nagy szellemek találkoznak – lám, Băsescu is korlátozni akarja a megyei tanácsok hatáskörét. De miért is állnánk meg a félúton? Számoljuk fel a megyéket is, vezesse az egységes román nemzetállamot az egységes román nemzeti kormány („Jos UDMR!”), választott polgármesterek helyett prokurátorok vagy tribunok álljanak a városok, községek élén, az idegen elemeket különitsük el – esetleg téglagyárakban, ahol nincs, ott létesítünk – addig is, amíg meg nem szabadulunk tőlük, Transznisztria is szóba jöhet. („Afară, afară cu ungurii din ţară!”) További ötletekért fellapozható a Mein Kampf...

A Romániai Magyar Szóban 1997 folyamán megjelent Szentistváni leveleimben megírtam, hogy bukaresti kollégámmal egy saint-etienne-i könyvesbolt román tulajdonosnőjével beszélgettünk, amikor belépő francia férje azon sajnálkozott, hogy három román között kisebbségben van. Siettem megnyugtatni, hogy tulajdonképpen 2:2, két román, egy francia, egy magyar. Mikor Bukarestbe visszatéerve elmeséltem az esetet, volt aki felháborodott: hogyhogy magyarnak mondtam magam, nem románnak?

Néhány napra rá a világsajtót bejárta a hír, hogy román potyautasok haltak meg egy Angliába tartó konténerben. Másnap az Adevărul féloldalnyi betűkkel tudatta hogy „cigányok voltak, nem románok”. És Băsescu kijelentésének fényében, hogy Romániában mindannyian románok vagyunk, hogyan olvassuk azt hogy „ţigancă împuţită”?

Üzenem a hajóskapitánynak, hogy Romániában nem mindenki román, van legalább egy magyar. Nem tudnám jobban kifejezni mint Ziegler, azaz Gárdonyi Géza, az Egri csillagokban: “Ha az egész ország a tied is, meg ha minden magyarból török lesz is, én nem... én nem... én nem!...“