Itt a tavasz, itt van újra, megint lehet autonómia-tüntetésre menni. Írás van róla: színes szórólapot találtam a postaládámban, rajta öt darab felszólító mondat, ezekből hármat idézek. Március 10-én „Legyünk 17 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél!” –  „Kiáltsuk együtt: Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – „Legyünk az idén százezernél is többen Marosvásárhelyen, a Postaréten!” Aláírás nincs, a szórólap kiadója ismeretlen, ha nem a Székely Nemzeti Tanács nyomatta, akkor a Securitate.

A székely nép szabadságáról már elég sokat írtam ebben a rovatban, elolvasta, aki akarta, s kommentálta, aki úgy látta helyesnek. Viszont soha nem találkoztam a kommentelők között Izsák Balázs nevével, ezért arra gondoltam – nem most, hanem a hosszú téli estéken, két (db) ’százezres’ tüntetés félidejében –: talán nem jut el hozzá a mondandóm. Ezért egy 132 oldalas brosúrát sokszorosíttattam (Mörfi szürke könyve – diagnózis és terápia), amelyben összefoglaltam a Mörfi Barátai Frakció álláspontját. Eljuttattam a fontosabb városi, megyei vagy országos pártfejesekhez, szövetségi vezetőkhöz, hadd ismerjék meg első kézből a frakció érvelését. Így nem mondhatják, hogy nem tudnak róla. – Lelkük rajta, ha nem olvasták el.

*

Gondolva a Vélemény rovat olvasóira is, ide másolok néhány bekezdést, olvassák illő figyelemmel. (Mörfi szürke könyve, 54–55. oldal) – Az októberi Nagy Menetelést követő időkben gyűjtött néhány adatot elemeztem.

»A Menetelést követő két hét alatt mindössze 4000 aláírás gyűlt az autonómiáról nevezett honlapon, ez nagyon kevés, közli Izsák Balázs, a SzéNeT elnöke, hírlapi hirdetésekben. (Írjuk alá a székelyek nagy menetelésének kiáltványát! Népújság, 2013. dec. 11.) – 2013. dec. 31-én ’rákattintottam’ a listára, 6206 külföldi és 4936 hazai aláíró neve szerepelt rajta; 2014. jan. 7-i adatok: 6292 külföldi és 5013 hazai. Ez is kevés, mondhatná az elnök úr. Ő sokkal, de sokkal többet szeretne: „A cél az, hogy legalább annyian írják alá, ahányan részt vettek a menetelésen, azaz legalább 150.000-en.” – Nos, itt megállhatunk egy pillanatra. A rendezők korábban sacc/kábé 100.000-re becsülték a ’menetelők’ számát, utóbb ez a szám 150.000-re duzzadt. Értem én, hogy jobban hangzik a 150 ezres tömeg, de talán helyesebb volna valós számokat közreadni. Ne vegyenek példát a hatósági alábecslésekről (ők 10–15 ezerre taksálták a résztvevők számát, ami nyilvánvalóan téves), hanem találjanak ki korrekt módszereket. Azt hiszem, föl lehetett volna kérni tíz sárkányrepülős ifjút (benzinköltség + napidíj), hogy – abban az időszakban, amikor összeérnek a menetoszlopok, alkalmas magasságból – készítsenek légifelvételeket arról a kb. 50 kilométeres útszakaszról, ahol a Nagy Menetelés lezajlott. Tíz pilóta esetén mindenkinek jutott volna 5-5 kilométer, azt – 30 km/h sebességet véve – tíz perc alatt meg lehet tenni; tizenkét másodpercenként egy-egy fénykép, onnan fentről, gyönyörűen kirajzolódott volna az 50 kilométeres Nagy Székely Kígyó.

(Zárójelben: ha összeért a két irányból induló egy-egy menetoszlop, akkor mit csináltak az érkező zászlóvivők, összeütötték a tenyerüket: ipicsapacs, te vagy a hunyó? – Egy szavahihető és a kérdést szívből pártoló szereplő – Lakó P. Tünde, Erdélyi magyarnak lenni c. kötetének 184. oldalán – a következőket írta a Nagy Menetelésről: „Itt meg kell jegyeznem, hogy kicsit hiányzott az információ áramlása, nem nagyon tudtuk, hogy mi történik. No, de reméljük legközelebb jobban sikerül, tanulva a mostani hibákból. Ennek ellenére megcsináltuk! Ahogy ott álltunk, jöttek az autók, érkeztek székely zászlós motorosok, s egymásnak integettünk.”

Szép közösségi élmény lehetett az ’integetősdi’, semmi több. Valahol valaki felolvasta a kiáltványt, s aztán: na, fiúk-lányok, lehet hazamenni. Köszi, hogy itt voltatok! Hány ember hány lejébe és órájába került? Utána pedig az X számú résztvevőnek nem volt két perc ideje aláírni a listát. – Azóta se. Pörzsszagot érzek.)«

Utólagos megjegyzés: 5013 hazai aláíró még 3%-át sem adja a Székelyföld népességének, s ekkora ’támogatatlansági’ aránnyal semmi esélye sincs a SzéNeT-nek a Parlamenthez bekopogni. (A külföldi aláírások nem számítanak.) – De akkor miért erőlteti? – Nem értem.

*

Ezt csak azért mondom, mert az idei március 10-ei, postaréti tüntetés résztvevőinek számáról megint lesz egy kis vita. Ráadásul a Nagy Szervező nem bízik az akció sikerében, már most arról nyilatkozgat, hogy a 2015-ös – jövő esztendei! – tüntetésre idejében leteszi az előzetes bejelentést. (Népújság, 2014. márc. 5.) – De mi lesz, ha a bukaresti kormány komolyan veszi az idei megmozdulást, és harminc napon belül, sürgősségi kormányrendelettel, megadja az annyira ’áhított’ székely autonómiát? Megvan már a SzéNeT stratégiája erre a változatra is? Vagy csak továbbra is nagy ki- és felvonulásokban, tömeggyűlésekben képzeli el a jövőt?

*

Várom a SzéNeT válaszát, egyúttal azt az általuk (vagy az EMNP, netán az MPP szakértői által) összeállított 16 oldalas brosúrát, amelyet ingyen osztogatnak majd az utcasarkon, s amelyben megmagyarázzák Józsi bácsinak és Rozi néninek, hogy miért van szükség az autonómiára – ugyanis a Statútumot elenyésző mennyiségű emberke ismeri, vélhetően a jogi nyelvezet nehézkessége miatt. Tehát: mit értenek székely autonómián? (Nem autonómia „alatt”, hanem autonómián!)

Előnyök, hátrányok… Mibe kerül ez nekünk, s mennyi rajta a nyereség. Miért éri meg ’hadakozni’? Nem a vezérkarnak, hanem nekünk, mezei polgároknak!