Bogdán Tibor: Peches találkozók

Különös találkozói voltak az utóbbi időben Victor Ponta miniszterelnöknek – nem csoda, ha a sajtó is felkapta rájuk a fejét. A kormányfő nemrégiben például együtt ebédelt Mihály királlyal – aki azonban feltehetően másutt kapta be az ebédet, mivel nem volt jelen a lakomán.

Az ember, ugye, azt hiszi, ilyen dolgokban már csak nem hazudik egy miniszterelnök (még román sem) –, ez nem választási kormányprogram, amelyben nyilvánvalóan túlozni kell. Gondoltam tehát, hogy Ponta a király veje, Radu Duda áldozata lehetett, aki – Margit hercegnőt feleségül véve – középszerű színészből lett „hercegné”. Ő ugye, olyan jól eljátszhatta a király szerepét, hogy még Pontát is megtévesztette, aki pedig ismerhette a király őfelségét, hiszen a kilencvenes évek elején éppen jelenlegi pártja indított ellene hajtóvadászatot, kiutasítva őt az országból. Igaz, kormányfőnk akkor még gyermekember lehetett – de hát párttörténetet utólag csak tanult…

De rosszul gondoltam: nem így történt. A kormányfő rövidesen cáfolni kényszerült a hírt, rákenve az egészet online-csapatára, a sajtóban azonban nyomban megjelentek a gunyoros cikkek.

Ha pedig már nem találkozhatott királyi fővel, akkor úgy döntött, legalább meglátogatja az egykori dák fővárost, királyi székhelyet, Sarmisegetuzát. Ám megint csak rosszul választott, hiszen látogatása éppen zárórára esett; így tehát Sarmisegetuzát megtekintve nyilvánvalóan visszaélt miniszterelnöki tekintélyével, mivel az egyszerű turistát 50-100 lej közötti pénzbüntetéssel sújtják, ha csak néhány perccel is túllépi a nyitva tartás idejét.

Hát persze, hogy a rámenős sajtó megint csak ütött egyet szegény miniszterelnökünkön, akinek ráadásul még Traian Băsescu csúfolódását is el kellett viselnie, aki ugyanis sajnálta, hogy Mihály király után Victor Ponta nem ebédelhetett együtt Deceballal is.

Mit tehet ilyenkor egy miniszterelnök? Megpróbál teljesen egyszerű emberekkel találkozni. Így aztán Victor Ponta, mint mondotta, „gazdag, tradicionális” ebédet fogyasztott el Zsinna községben a juhpásztor Ghiţával, aki egy távközlési cég reklámjában vált híressé. A kormányfő Facebookos blogján is eldicsekedett azzal, hogy „a valamennyi román által ismert Ghiţával” ebédelhetett.

„Reklámghitáţ” a kormányfői ebédről természetesen a sajtó is megkérdezte, és minderre Ghiţă pásztor is büszke volt. Mint kifejtette, szívesen fényképezkedik állatokkal is – hát még egy miniszterelnökkel!

No ‘iszen, a sajtó ezt is felkapta, csámcsogva a történteken.

Ennyi balul kiütött találkozó után már teljességgel érthető, hogy Victor Ponta nem kívánt találkozni az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesével, és előre betervezett bokros teendőire hivatkozva állítólag még az országból is távozott (jóllehet a miniszterelnöki hivatal hivatalos honlapján a látogatás napjaira semmilyen programot sem ütemeztek be). Hogyisne, ennyi peches randevú után még ki tudja, mi sült volna ki egy ilyen találkozóból.

Kimaradt?