Bogdán Tibor: Gheorghe Preduţ megverettetése

Huszonéves magyar huligánok vertek meg egy szegény – immár nyugdíjas – volt román politikust, Gheorghe Preduţot, a Demokrata Párt Kovászna megyei szervezetének egykori elnökét, az Állami Vagyonalap Kovászna megyei szervezetének főnökét, a sepsiszentgyörgyi Comcereal vállalat ügyvivőjét. Akinek csupán annyi hibája volt, hogy nem tudott magyarul.

A kocka, úgy tűnik, fordult, eddig inkább csak olyan híreket hallottunk, hogy románok meg román rendőrök vertek meg magyar fiatalokat, ám ennek a hírnek sem örvendhetünk. A verés ugyanis – már Makarenkótól tudjuk – nem válhat nevelési módszerré, elítélendő dolog. Meg aztán amúgy sem lehet a fejébe verni a magyar nyelvet egy olyan románnak, aki évtizedeken át élt Sepsiszentgyörgyön, és mégsem ment a fejébe egyetlen magyar szó sem.

Az is igen furcsa dolog, hogy az áldozat azért sem tud semmiféle személyleírást adni a verekedős magyarokról, mert – vallomásának megfelelően – az ütlegek elől kezével eltakarta a fejét. Igen ám, de ugyancsak elmondása szerint, korábban végighallgatta a fiatalok magyarul feltett kérdéseit, ráadásul „udvariasan közölte velük”, hogy nem tud magyarul. Eközben viszont aligha takarta el kezével a fejét, így hát csak láthatta a támadók arcát. Sötét sem lehetett az utcán, hiszen az incidensre a Kovászna megyei bíróság épületének közelében került sor. Ráadásul Preduţ azt is tudja, hogy öt-hat fiatal vette körül, sőt életkorukat is megtaksálta.

Gheorghe Preduţ nyilatkozataival különben is óvatosan kell bánni. A volt demokrata párti politikus ugyanis korántsem ma született bárány. A Comcereal ügyvivőjeként 2001 októberében előzetes letartóztatásba helyezték közokirat-hamisításért, magánokirat-hamisításért, a könyvviteli törvény megszegéséért, hamisított okirat tudatos felhasználásáért, adócsalásért és csalásért. Preduţnak ekkor még nem kellett attól tartania, hogy megverik a magyarok: az ismert „stratégiai szélhámos”, Erdély Ede megbízható embere volt. A Comcereal vállalatot, jó néhány törvényt megsértve, átjátszotta Erdély Ede kezére, ezzel kétmilliárd (régi) lejjel károsítva meg az államot. Ő volt az is, aki cinkostársaival húszmilliárd lejt vágott zsebre a mezőgazdasági tárca által mezőgazdasági gépek eladásával felhatalmazott kézdivásárhelyi állami vállalattal megkötött „üzlet” révén. Ennek során az állam által 55 százalékban finanszírozott berendezéseket vásároltak papíron – majd visszaigényelték a hozzáadott értékadót is.

Gheorghe Preduţ benne volt az uzoni Spirt Amidon állami vállalatot 49 milliárd lejjel megkárosító bizniszben is, amelynek kapcsán csalással, hamisított okiratok tudatos felhasználásával és sikkasztással vádolták. Gheorghe Preduţ mindemellett a Comcereal ügyvivőjeként 42 fedezetlen hitelben részesült a Román Kereskedelmi Bank Kovászna megyei fiókjától, ezek értéke meghaladta a 100 milliárd lejt.

Az ügyészek szerint mindezért tizenöt évi terjedő börtönbüntetést is kaphatott volna – a román (i)gazságszolgáltatás azonban ezúttal is működött. Igaz, ha Justitia istenasszony romániai szolgálói nem takarták volna el a szemüket (Preduţ mintájára), akkor a csaló román politikus most börtönben lenne – és megmenekült volna a veréstől

Preduţ mostani története során akad még egy kérdőjel: rejtély marad ugyanis, hogy a vallomása szerint számos sérülést, bordatörést szenvedett áldozat miért a rendőrséget, nem pedig a mentőket hívta. Az egyetlen magyarázat erre az, hogy a román rendőrség – magyar fiatalok (is) tanúsíthatják – remekül ért a bordatöréshez.

Kimaradt?