Bogdán Tibor: Politikai állatsereglet

Ha hihetünk a politikusoknak – és ugyan bizony, már miért ne lennének szavahihetők, amikor pontosan tudjuk: mindig az ellenkezőjét teljesítik ígéreteiknek –, akkor a romániai politikusok hol környezetüket, hol pedig saját magukat tartják kész állatseregletnek.

Az első jelzés még Ion Iliescutól származik, 1992-ből, amikor egy újságírót leállatozott. Ezt követően derék politikusaink gyakran éltek a Nagy Brehm Rovarok, Csúszómászók, Halak és Emlősök című köteteinek címszavaiból vett hasonlatokkal.

Így Victor Ciorbeára, még miniszterelnöksége idején lassú beszéde miatt ráragadt a kárpáti csiga név. De Emil Constantinescu elnök sem járt sokkal jobban, őt, szakálla miatt csak bakkecskének emlegették. Traian Băsescu bulldognak nevezte Vasile Blagát – az államfő volt szívecsücske pártjának kevésbé szívecsücske elnökét. Corneliu Vadim Tudor politikustársainak jellemrajzát állat- és (sajtóetikai szempontból nem idekívánkozó) más nevekkel teletűzdelő „pályafutása” alatt „elfaunásította” egész Romániát, így csak két – talán a legtalálóbb – idézettel szerepeljen itt, amikor is a műveltségét bebiflázott idézetekkel fitogtató „néptribun” Gigi Becalit „áramütött majomnak” titulálta, Dan Diaconescut pedig rovarból átalakult caracali patkánnyá avanzsálta.

A szociáldemokrata politikust, Viorel Hrebenciucot a publicista Cristian Tudor Popescu csak vörös patkányként emlegette, ugyancsak tőle származik Victor Ponta zoó-neve is: pincsikutya. Az állatfajta neve úgy tűnik azonban a kormányfőt is megragadta, mert nyomban továbbította Raluca Turcan és Sulfina Barbu szociál-liberális politikusoknak.

A hölgyek sem adták alább: Sulfina Barbu például Eugen Nicolaescu demokrata liberális honatyát uszkári rangra emelte, amiért megugatja a gazdáját bántó személyeket.

A nagy névadók egyike azonban Traian B[sescu államelnök. A Konzervatív Pártot megalapító Dan Voiculescura, annak szekus múltja miatt a rajzfilmekből ismert „Félix kandúr” nevet akasztotta, Victor Pontát lemajmocskázta, majd lecicázta, és Crin Antonescunak még szerencséje volt, mert megúszta a galamb minősítéssel.

A választási kampány során az államfő úgy tűnik, elemében volt. Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnököt, a Nemzeti Liberális Párt korábbi elnökét egyenesen ledisznózta, akit államfőnk – ha még egy varangyosbékát talán be is kapna – már nehezen tudna lenyelni. Igaz, Victor Ponta szerint azonban az államfő akár egy elefántot is képes lenne gyomorilag eltüntetni.

Az államfő nem létező állatot is kitalált, amikor egy bevásárlóközpontban tett látogatása alkalmával „puncimadárnak” nevezett egy újságíró hölgyet (akit le is cigányozott – de ez már más lapra tartozik).

Kimaradt?