Nyilvánvaló, hogy a futballszurkolók rétege a társadalomnak egy torz mintája, és dőreség lenne magatartásukból messzemenő következtetéseket levonni a társadalom egészére nézve. Bár olykor viselkedésük, valamint a rá érkező társadalmi válasz (vész)jelzésértékű lehet a közállapotokat illetően. Mint például a román szurkolók amszterdami magyarellenes bannere, amire a román labdarúgó szövetség elnöke azt mondta: „a bíró nem látott semmit, a hollandok nem láttak semmit, a megfigyelő sem látott semmit”. Mintha a halhatlan Bart Simpsont hallanánk: „Nem csináltam semmit, nem látott senki, nincs rá tanújuk”. Arra azért mégsem vetemedett a szövetség elnöke, hogy nyíltan letagadja a bannert.

De említhetném azt a nagyon demokrata magyar miniszterasszonyt is, akire az első Orbán-kormány idején rákérdeztek, mi a véleménye a budapesti szurkolók auschwitzi-vonatos skandálásáról. “Nem értek a labdarúgáshoz” – vágta ki a rezet a miniszterasszony. Az volt az a pillanat, amikor a magyar közélet megindult a lejtőn, amelyen a gátlástalan (és zavartalan!) parlamenti zsidózásig csúszott – a nemzet legnagyobb dicsőségére.

És nincs megállás! Június elején, a magyar on-line sajtót böngészve bukkantam rá a hírre, hogy feloszlatta önmagát a Győri ETO Ultra Csoporton Kívüliek – UCSK – szurkolói csoportja. De hát mi közöm nekem a győri ultrákhoz? Igazuk van, abszolúte semmi közöm, nem is vesztegetném rájuk az időnket, de mit tegyek, ha már ők akarnak közösködni velem?

Kezdjük az elején. Az történt, hogy a már bajnok ETO utolsó hazai meccsén az UCSK örömében a csapat idegenlégiósainak a zászlait lengette - grúz, litván, nigériai, szlovák, szlovén és román zászlókat is – egy “Több nemzet, egy csapat” feliratú banner kíséretében. Meghatóan és meglepően emberi gesztus, amit a csapatot bajnokságra segítő légiósok igazán megérdemeltek. A következmény? “Iszonyatos mennyiségű” átok és szitok, határon innen és túlról. "Oda kellett volna menniük, telibeverni a lengetőket, a zászlókat meg kibaszni" – ad belőle ízelítőt a futballsznob.blog.hu. A megszeppent ultrák pedig nyílt levélben jelentik be önfeloszlatásukat és követnek meg boldog-boldogtalant, visszakozásuknál talán csak a mentegetőzésük kínosabb:

“Ne vitassa senki: a legjobb szándékkal akartuk megköszönni nekik a negyedik csillagot.
És a lehető legrosszabbul sült el…

[…] Senki ne gondolja, hogy bárki is elkötelezett lenne nálunk ezen országok iránt, vagy bármilyen formában éltetnénk őket. […] Főleg nem a két legtöbbet emlegetett lobogó esetében.

[…] Nem ez volt az elképzelt jövő, de keserűségünkben látjuk, hogy a kialakult helyzet megkívánja ezt a döntést, miszerint a jövőben semmilyen formában ne működjünk tovább.

Minden magyar embertől és szurkolótárstól, de legfőképpen a határon túli magyar Barátainktól bocsánatot kérünk, bár tudjuk, ez kevés vigaszt nyújthat Számukra, Számotokra.

Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.”

UltráCSKák! Hiába beszélnék nektek emberségről, európai szellemről. Hiába próbálnám megértetni veletek, hogy születésem folytán én is a hazámban élek, románokkal együtt, akik között szomszédaim, munkatársaim, barátaim vannak. Bizony, barátaim, akik közelebb állnak hozzám, mint ti a kicsinyes gyűlölködésetekkel, ahogy ti is közelebb álltok a Kolozsváron magyar zászlót égető román ultrákhoz, mint hozzám.

Maradjatok a futballnál, ti ahhoz értetek! Huhogjatok és károgjatok tovább, égessétek vagy tépjétek a zászlókat, verjétek egymást agyba-főbe a zászlórúddal!

De ne a magyarságtudattal takarózzatok! És nehogy azt higgyétek, hogy ezzel akárkinek is használnátok. A legkevésbé a határon túli magyaroknak!