A farkas a szőrét leveti, de a szokásait nem – tartja egy balkáni közmondás, s bizony mondom, a közmondások igazságtartalma messze felülmúlja bármely EU-jelentését.

Ezt csak azért állítom, mert valami tíz évvel ezelőtt törvényt hoztak arról, hogy tilos magozni (szotyolázni) a közterületeken, ennyi meg ennyi büntetés jár annak, aki bátorkodna. Nálunk a törvények kb. két napig érvényesek, de ez a törvény még két percig sem tudott hatni.

A pannon atyafiak a pálinkafőzést a magyar identitás részeként tartják számon, Észak-Balkániában a magozás számít ősi szokásnak. A szája egyik sarkán bemegy a tökmag, a másikon kijön a héja; a lényeg – három rágómozdulat után – a nyelőcsőbe csusszan. Egészségére váljék. Bio, tehát jót tesz a szervezetének, a piszokcsík, amit maga után hagy az aszfalton, nem számít, még mindig jobb a cianidos iszapnál.

A tömbházunk előtt játszótér van, hintákkal, padokkal. Meleg nyári estéken – éjszakába menően – a fiatalabb korosztály tart szabadtéri mulatságokat. Utánuk az özönvíz, továbbá sörösdobozok, borospalackok, eldobált zacskók. A játszótér a városi tanácsé, a szemét a miénk. Néha egészen kíméletesen bánnak a környékbeliek idegeivel, és nem rendeznek éjféli focimeccset üres kólás palackokkal. Minden ilyen kimaradt derbi nyugodt éjszakát jelent. Évekig a Félsziget vendégei is meglátogattak, az idén elmaradnak. Nem sírunk utánuk. Sőt!

Észak-Balkániában a zajszennyezés nem számít bűnnek, sértésnek. Helyi és távolsági buszon szól a Bamba rádió vagy megy a ’manele’ – a sofőr kedvence, órák hosszat. Próbálj meg szólni ellene, leparancsol a járműről. A közeli strandon is jókora a hangzavar – hozzánk is elhallatszik. A Víkend-telep vasút felőli oldalán évekkel ezelőtt egy zenés mulató szerzett álmatlan éjszakákat a környékbelieknek. Szólni lehetett ugyan, de mindhiába: a Főnök rokonságához tartozott a tulajdonos. Végül megbukott a cég, s eltakarították a sátrát. A hajdani kemping helyére is betelepedett egy óriási zajforrás, évekig ment a harc, amíg a környékbeli lakók panaszai nyomán sikerült civilizált keretek közé szorítani a szertelen mulatozást. Régebb volt nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, mióta nincs munka, több idő jut szórakozásra. Ámde: úgy kellene szórakozni, hogy másnak a pihenését ne zavarják.

Nehéz dolog ezt megértetni az emberekkel, pedig a legrövidebb illemkódex verses változata csupán négysoros, tehát nem lenne megerőltető az iskolásoknak megtanítani és minden halandónak koronként eszébe juttatni.

„Halljátok mindnyájan ezen törvényt,

S ha hallottátok, el ne feledjétek:

Amit magatoknak nem kívántok,

Soha másnak ne tegyétek.”

Mindent elönt a szmötyi – ezt a címet valamikor a kilencvenes években láttam a frissen megjelent könyvek listájában; nem olvastam (még a szerzőjére sem emlékszem), de a címet gyakran idézem, mert nagyon ráillik a gengszterváltás utáni időkre. A szmötyi új szó, a régebbi szlengszótár még nem ismeri; a mocsok és a szemét rokona, de akár az igénytelenséggel is kapcsolatba hozható. Nem elegendő a szenny, szutyok és szmötyi elviselhető mennyiségét törvényileg szabályozni, annak a törvénynek érvényt is kell szerezni. Mert ha nem, tényleg megfulladunk a szmötyiben.

Soha nem láttam rendőrt azért büntetni, mert az ’úrvezetők’ rendetlenül parkolnak vagy azért, mert nem tapossák laposra a pillepalackot kukába dobás előtt, vagy azért, mert a szemetes autóból három vedernyi szennylé csurog ki, amíg két szemetes tartályt kiürítenek a szakik.

Mivel az öntudat és az illem hosszas agónia után kimúlt, csak a törvényben reménykedhetünk… Azaz abban sem, mert – mint az elején mondám – a törvénytiszteletnek nincsenek hagyományai…

A káoszig már csak egy lépés.

Utána kezdődhet az Új Genezis.

Ha az Isten is úgy akarja.