Bogdán Tibor: Mesél a kormány

Mesések a Ponta-kormány tervei. A kabinet 10 milliárd eurós külföldi beruházásra számít. Nem tíz, és még csak nem is öt év alatt – hanem esztendő végéig. Ezzel egyidőben legkevesebb 50 ezer munkahely is létesül, ugyancsak nem az évek során, hanem még idén.

A mesés elképzelések, természetüknél fogva, csakis csoda folytán teljesedhetnek be – akárcsak a mesékben. Így hát most már csak a kormány varázserejében kell bíznunk, ami nélkül a stratégiai beruházásokra és a munkahelyteremtésre kidolgozott országos tervben foglaltak aligha válnának valóra.

Öt hónap alatt 10 milliárd lejes külföldi tőkét bevonzani különben teljesen lehetetlen; tavaly ugyanis az országba mindössze 1,6 milliárd dollár érkezett, ami egyébként évek óta a legalacsonyabb szintet jelenti. Ráadásul az idei év folyamán eddig összesen 325 millió eurós külföldi tőke érkezett Romániába, vagyis 35 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi (leggyengébb) évben.

Pontáék azonban a kormánynak valamiféle mágikus erőt tulajdonítanak. Arra számítanak például, hogy megbűvölik a KazMunaiGaz kőolajvállalatot, amely még az idén kifizeti azt az egymilliárd eurót, amiről a cég csak feltételes módban, nagy általánosságban beszélt, méghozzá több év távlatában.

A kabinet ugyancsak egymilliárd euróra vár a tarnicai vízierőmű esetében is, amire egyébként már évek óta keres befektetőt – mindhiába. Ahhoz már tényleg nagy csodának kellene megtörténnie, hogy pár hét alatt végre beruházó akadjon, aki ráadásul még az év vége előtt fizet is. Aztán több mint egymilliárd euróra számít (még idén) a fekete-tengeri kőolajkitermeléstől – bár Pontáék jól tudják, hogy ez az összeg legjobb esetben is csak 2018-ig folyik majd be.

A 10 milliárd eurós külföldi beruházásokhoz hasonlóan „csodaváró” terv az 50 ezer új munkahely létrehozása is. Mi több, a kormány elképzelése szerint – amit Victor Ponta miniszterelnök tételesen is megfogalmazott – a cél az, hogy az országban legalább ugyanannyi állandó alkalmazott legyen, mint nyugdíjas. Az Országos Statisztikai Hivatal adatainak megfelelően állandó alkalmazottnak tekinthető az a személy, aki szerződéses alapon legalább havi 22 munkanapot dolgozik. Nomármost, Romániában 4,37 millió ilyen alkalmazott létezik, a nyugdíjasok száma azonban eléri az 5,25 milliót. Ami azt jelenti, hogy a kormány célkitűzésének eléréshez legalább egymillió újabb állandó alkalmazottra lenne szükség, ez pedig ugyanennyi munkahely létrehozását jelenti. Az egyensúly helyreállítása tehát úgyszintén nem kis csoda lenne, hiszen a beruházások folyamatos csökkenése, a külföldi tőke beáramlásának visszaesése közepette nem csak új munkahelyek nem létesülnek, hanem még a régiek is lassan megszűnnek.

Az állandó alkalmazottak és a nyugdíjasok számának kiegyenlítését szolgáló stratégia nincs benne a stratégiai beruházásokra és a munkahelyteremtésre kidolgozott országos tervben, a kormány tehát feltehetően most is a csodában bízik. Hacsak – amint gonoszkodó ellenzékiek fejében minden bizonnyal megfordult már a gondolat – az egyensúly helyreállítását nem az állandó alkalmazottak számának növekedésével, hanem a nyugdíjasok létszámának csökkentésével képzeli el. 

Kimaradt?