Eléggé el nem ítélhető módon a pesti tévék közül nem csak a nemzeti kormányt támogatókat (M1, M2, Duna TV), de az ellenzékieket is szoktam nézni. E bűnömet azzal próbálom feloldani, hogy egy újságírónak, ha tárgyilagos akar lenni, az ellenzék véleményét is ismernie kell. Az ATV-nél előszeretettel időzöm a kora esti betelefonálós fórum műsornál, amelyben a nézők nevük és lakhelyük pontos megnevezése nélkül, direktbe elmondhatják véleményüket egy-egy aktuális problémáról, és feltárhatják saját bajaikat. (Aligha véletlen, hogy a „királyi” adókon nincs ilyen telefonálós, ahol az emberek mindent nyíltan kiteregethetnek.)

Szóval nézegetem a Fórumot, amelyen az érdekesebb kérdések közt a határon túli magyarokkal kapcsolatos politika is elég gyakran megjelenik. Az utóbbi időben például a választójoggal kapcsolatban. Nem tévedek, ha azt mondom a megszólalók 70-80 százaléka nem tartja helyesnek, hogy szavazatainkkal befolyásoljunk olyasmit, aminek mi nem viseljük vagy csak nagyon kis mértékben viseljük következményeit, mert nem lakunk ott és nem ott fizetünk adót.

Szerény meglátásom szerint az irányunkba jelentkező tartózkodás (netán félelem?) az anyaországban ma is olyan erős, hogy egy ottani népszavazás most se adna jobb – ha úgy tetszik, befogadóbb – eredményt, mint ama elhíresült 2004-es „nemzeti voks”.

Mert bocsánat: a Duna TV-ben, vagy más kormányzati adókon jelen lévő nagy ünnepi összeborulások és hazafias szövegek sok esetben csak az alkalomnak, ha úgy tetszik csak a képernyőnek szólnak. Mivel jól felfogott politikai érdeke, ama gyászos nemzeti voksért, a mai kormány egyoldalúan a baloldalt teszi felelőssé, holott a jobboldal is felelős érte. Onnan indították el egy populista szervezet és vezetője, a magyarok világszövetsége aláírásgyűjtési akciója nyomán. Mádl Ferenc kommunistának rosszindulattal sem nevezhető államelnök pedig népszavazásra alkalmasnak ítélte. Az eredmény az lett, ami: nem csak a baloldali, de jobboldali választók sem mentek el szavazni, különben meg lett volna a kívánt kétmillió voks.

Mindez mindjárt évtizede történt, ám a határon túli magyarok politikai megosztása azóta sem szünetel. Igaz, hogy megkaptuk a kettős állampolgárságot (de ne feledjük, hogy Erdélyben az RMDSZ kormányzati jelenléte és háttérbiztosítása mellett), de Budapest a szavazatainkat kéri érte. 2004 óta annyi minden történt, például Kövér László híres udvarhelyi Nyirő-temetése, Orbán Viktor tusványosi biztatása, hogy a székelyek Băsescura szavazzanak, hogy a „Nemzeti voks” – már lerágott csont. A világ változásaira érzékeny ifjúság ezt jobban kellene hogy ismerje. Például az EMI jelesei, akik talán nagyokos idősebb tanácsadóikra hallgatva még mindig 2004-gyel bosszantják a nekik nem tetsző politikusokat. Bajnai Gordontól azonban nem ellenkezést, hanem európai választ kaptak a „Turista vagyok, nem magyar” trikóra: „A modern politikában az ilyesmi megszokott, e miatt nem kell megsértődni.” Ahogy ismerjük, ő nem is sértődött meg.

Csak úgy mellesleg, ha akarnának talán a másik oldalon is lelnének az EMI-sek politikusi bosszantókat, például azt, hogy a regnáló kormány a határon túli magyaroknak csökkentette a támogatást. A magyar iskolába járó gyerekek, a korábbi huszonkét ezer helyett, ma már csak tizenhét ezer forintot kapnak. Ami még akkor is ötezer forinttal kevesebb ha Kövérék a nagy nemzeti összefogás szólamával próbálják lefedni.