Nincs abban semmi új, hogy az Egyesült Államokban elcsalják a választást. De máshol bűzlik az a hal, mint amerre mutogat Trump.

Közismert katasztrófaturista vagyok, nem egyszer írtam már a Maszolon is a virtuális kalandozásaimról. Így vagyok a Twitteren is az Egyesült Államok még „aktív” elnökével. Amikor ezt a cikket írom, már hatodik órája nem tweetelt az elkényeztetett herceg, úgyhogy a legutóbbi termés még legfelül díszeleg: „I WON THE ELECTION!”

Mi meg csak találgatni bírunk, hogy ezt komolyan gondolja-e. Az nem kérdés, hogy szegény Trump nincs mentális képességei csúcsán, erről a 2015-ös kampány óta meggyőződhettünk. Aki látott már beszédet tőle, az tudja, hogy nem képes követni sem a kérdéseket, sem a saját válaszait, és képtelen nem a nagyszerű, minden eddiginél nagyobb, lincolni magasságokban mért teljesítményeiről beszélni. Az sem kérdés, hogy egy kicsinyes, önző és szűklátókörű alak, aki részben véletlenül ülhetett be az elnöki székbe.

Részben meg nem véletlenül. Ha a Demokrata Párt nem a korrupt elit emblematikus jelöltjét tolja be az évtizedek óta következetes és becsületes Bernie Sanders elé, vagy ha nem romlik oda a tömegek színvonala, ahol ma van, ha nem a szabadrablás jellemzi az amerikai gazdasági-politikai rendszert, ha nem sorvadtak volna a mainstream sajtótermékek – a Fox News-zal együtt – gátlástalan szócsövekké… és így tovább.

És főként: ha nem csalnák el a demokráciát az Egyesült Államokban. Is.

Amennyire kínos pontossággal mérhető a választások tisztasága, amennyire árgus szemekkel lehet követni élőben a szavazatszámlálást, amennyire figyelemmel tartható minden egyes állam, megye, körzet pontos állása, amennyire sok kiváló, hétdiplomás szakértő számol, értelmez, elemez és jósol, az ember azt gondolná, hogy ennél nyíltabb már nem is lehetne egy demokrácia.

Csak hát nem ott bűzlik ez a dolog, ahol sejtjük. Amit Trump és a hozzá lojális Fox News-kommentátorok (egy része), illetve a szélsőjobboldali perifériás szócsövek művelnek, az nyilvánvalóan puccskísérlet. Nem látni jelét a választások alatti csalásnak, különösen nem olyannak, ami változtatna az eredményen. Amit Demokrata Párt és alárendelt propagandagépezete művelt, az hasonló: hónapokon át jósolták, hogy Trump így fog reagálni, amennyiben veszít, és most végre koccinthatnak: bejött a hergelés, ez a szánalmas paprikajancsi valóban nem engedi el a gyeplőt, amíg január 20-án nem szól neki két szekrény méretű portás, hogy a kártyája azért nem működik, mert ő mostantól illegálisan tartózkodna az Ovális Irodában. A jóslat tehát bejött, ahogy az is, hogy egy szerencsétlen bábot tettek oda elnöknek, akinek külön kell szólni, hogy merre van a bejárat. De legalább azt mondja majd, amire a CNN lelkes nézőtábora is lelkesen bólogat.

Ez tehát a felszín: az elcsalt választás és a rettegtető Demokraták a kompetens új elnök ígéretével, meg Kamala Harris ellentmondásos figurájával.

Ami sokkal fontosabb, hogy az Egyesült Államok választási bohózata már túllép minden demokratikus keretet. Egy olcsó valóságshow lett, amit leegyszerűsítettek egy bináris rendszerbe, amelyben mindkét oldal eladja saját táborának a történetet arról, hogy ő a jó, a másik fél meg a gonosz. A vidéki amerikaiak zömének el lehet adni, hogy a buzilobbista migránssimogatók összemexikóizzák a szép hófehér Biblia-övezetet, a nagyvárosi Starbucks-törzsvendégeket pedig a bunkó, elhízott, hangos rasszista redneckekkel lehet rettegtetni.

Ez a bináris rendszer a maga egyszerűségében nem tűr meg egy baloldalt. Azt mindkettő kiköpi magából, mert a republikánusok és a demokraták ugyanabból a milliárdos-vagyonból gyűjtenek kampánypropagandára. Nem tűri meg az átjárást sem. Az ember vagy egy rasszista homofób Trump-szavazó, vagy egy felvilágosult, jólfésült, érzékeny és mindenre megsértődő progresszív. Nincsenek árnyalatok.

A kampány ostoba és egyszerű, a viták nem fontos kérdésekről szólnak, hanem az amerikai álom különböző forgatókönyveiből faragott pártidentitásokat erősítik meg. Marketing a politika, egy ízléstelen teleshop, csak téttel.

A választások végkimenetele, éppen a bináris rendszer miatt, bizonyos fokig tét nélküli és véletlenszerű. Hol ez nyer, hol az. Ezt hívják kiegyensúlyozottságnak meg váltógazdaságnak, szegények. Ez majdnem jól hangzana, ha nem emlékeznénk arra, hogy harmadik jelöltnek esélye nincs, de még a párton belüli outsidereknek sem igazán (Trump nem volt outsider abban az értelemben, hogy a Tea Party republikánusokhoz beszivárgott torzulásaira épített), és nem emlékeznénk arra, hogy kik állnak mint finanszírozók a jelöltek mögött.

Csak hát emlékszünk erre. És tudjuk, hogy ez a bohózat nem átlátszó, nem nyitott és nem fair. Így aztán valóban elcsalták, ha nem is úgy, ahogy a Twitter-celeb és hű szolgái ismételgetik.