Amikor az Egyesült Államok más országokat oktat ki „demokráciából”, erre építi fel az összes háborúját, puccsát és bábkormány-állítását, akkor igazán nem érthető, hogy melyik mítoszára épít – elvégre lassan az összes megdőlt már.

Az idei „választások” a nagytőke demenciával küzdő jelöltje és a nagytőke pszichopata jelöltje között zajlottak, ezt hívják arrafelé demokráciának – és azt, hogy elektorok döntenek a következő elnökről, nem az emberek, azt, hogy a milliárdosok kezében levő „sajtó” egymás ellen idomítja a táborokat, azt, hogy alternatívaként tüntetik fel az érme két oldalát stb.

Donald Trump 2016-os győzelme megmutatta, hogy az Egyesült Államok elhanyagolt tömegei, iskolázottság, tisztes megélhetés és szociális biztonság hiányában, egy nemlétező életmód védelmezői, végső elkeseredésükben egy valóságshow-szereplő másodgenerációs szupergazdagra bízták az életüket, azaz az amerikai mítoszok mámorában és a teljes kiábrándultság hatása alatt szappant kértek a kötélhez.

A „másik oldal” – az Alphabet (Google), Microsoft, Amazon, Facebook, Apple és Oracle – jelöltje (és az ellenzőké is), a láthatóan kognitív hanyatlásnak induló Joe Biden a „red scare”, azaz a baloldaltól való patologikus rettegés eredménye volt, a velejéig korrupt és aljas liberális elité, akik a Demokrata Párt fölött uralkodva másodszor kockáztattak csak azért, hogy megakadályozzák a balra indulást. És amikor az Egyesült Államokban baloldalról beszélünk, az nagyjából egy enyhe, alig észrevehető állami szolidaritást jelent a legelhagyatottabbakkal szemben. Hajszálon múlt, hogy megismételjék Hillary Clinton bukását.

A baloldaltól rettegésben egyébként egyetértett a FoxNews és a CNN: konszenzus volt arról, hogy a baloldalnak nem szabad teret adni, mert még a végén nem döglenek éhen a szegények. Adalék: az Egyesült Államokban idén nyáron a családok több mint egynegyede számára nem volt biztos a napi elégséges táplálék, ez közel 14 millió gyereket érintett. Az Egyesült Államokban, ahol a járvány alatt a milliárdosok hatalmasat kaszáltak, és ahol 1944 óta többé-kevésbé az a trend, hogy egyre kevesebbet adóznak a vállalatok.

Az idei „választások” után tehát igazán nehezen lesz hiteles a kioktatás. Az Egyesült Államok szívesen jelölte ki – az EU-val közösen – Venezuela bábelnökét, Juan Guaidót és támogatta a bolíviai szélsőjobboldali elnököt, Jeanine Áñezt, miközben saját elnökét képtelen volt botrányok nélkül megválasztani. Ez azért fontos, mert az a mítosz él, hogy bizonyos országok – általában azok, amelyek nem hajlandók azonnal letérdelni a kiszabott világrendnek – képtelenek a képviseleti demokrácia magaslataiba megérkezni, ezért segíteni kell őket (mikor mivel: gyilkoló drónokkal Nobel-díjért cserébe, puccsokkal, embargóval, a sajtó hadrendbe állításával).

Saját hanyatlását a Demokrata Párt az oroszoktól rettegéssel kendőzte el, a republikánusok kínázással, miközben nehéz volna olyan emberi jogot felmutatni, amelyiket nem szokásuk lábbal tiporni. Világszerte és otthon is. Aki nem hiszi, gondolkozzon el azon például, hogy miért nem szoktak fehér rendőrök börtönbe kerülni feketék meggyilkolása után (George Floyd gyilkosa szabadlábon van és enyhítettek a vádon), vagy számolgassa a meggyilkolt civilek számát Irakban. Eközben tombolt az identitáspolitika, és ez folytatódik: a „választások” után ismét megtapsoltatták a különböző identitáscsoportokat, akik bejutottak a Fehér Házba, de arról szó nem esett, hogy mindegyikük mögött ott állnak a korporációk, és a legnagyobb problémákat ez okozza, nem a szexuális vagy etnikai identitásuk.

Az Egyesült Államok sok szempontból katasztrofális állapotban van. A neoliberalizmus totális uralma milliókat tesz kiszolgáltatottá, megosztottsága értelmetlen és csak az elit szabadrablásának adja meg a lehetőséget, külpolitikája senkinek nem kedvező. Mielőbb szüksége volna egy olyan politikai alakulatra – egy harmadik pártra akár – amelyik túllép az identitáspolitikán és bátran szembenéz a szociális problémákkal.

Bernie Sanders alkalmas jelölt volt erre, de sem a kora, sem az eddigi stratégiája miatt nincs esélye már. A mozgalma az utóbbi évek legfrissebb politikai próbálkozása volt, bár európai szemmel a követelései túlságosan is szerények, és azt is újra kellene gondolni, hogy miként viszonyuljanak a Demokrata Párthoz és a nagytőke jelöltjeihez. Ha Biden veszített volna, ismét őket okolták volna, azon tehát nem múlik, hogy mennyire hangosan állnak ki a legvállalhatatlanabb emberek mellett is.

Ennyiben el kell térniük saját országuk évtizedes szokásaitól: komolyan kell venniük a saját hangoztatott elveiket