Október 22-én összeállt a globális nőgyűlölő koalíció, olyan autoriter férfiak gyülekezete, akik mindenáron elvennék a nők jogát az abortusztól. A klasszikus forgatókönyv szerint persze a „családvédelemről” van szó, de hát mindannyian tisztában vagyunk arról, hogy a nők ellőgépnek minősítése senkit nem véd meg – de legalább maradandó károkat okoz.

A díszes társasághoz, amelyet többek között a Donald Trump nevű celeb neve fémjelez, három európai kormány csatlakozott (nem, nem ország: országok nem csatlakoznak, csak a vezetőik): Lengyelország, Magyarország és Belarusz kormánya. Micsoda nívó. Rajtuk kívül olyan irigylendő államok neve található meg, mint Egyiptom, Szudán, Szaúd-Arábia, Líbia. Hát, ugye, a világ olyan pontjai, amelyek menekültjeitől rettegni illik, hiszen „nem tisztelik a nőket”. Bezzeg „mi”.

A lelkes nőgyűlölő társaság – kizárólag férfiak – (érdemes egyébként elolvasni az erdélyi kiadású Nőgyűlölet c. könyvet) most látja alkalmasnak, hogy végre újra korlátozhassa a nők életét. A sorolt országok közül a legtöbben már most is jelen vannak ezek a gyakorlatok, és a nem mellesleg mélyen vallásos Lengyelország is élen jár. Magyarország ugyan nem feltétlenül vallásos ország, viszont „igény volna rá”. A március 15-én és október 23-án hangoztatott szabadságvágy valamiért kevésbé fontos a hatalom számára, ha kiszolgáltatott emberekről van szó (nőkről, romákról, melegekről, fogyatékkal élőkről stb.), a szuverenitás is csak a kormány szuverenitását jelenti, nem magánszemélyekét, civil szervezetekét, kis- vagy történelmi egyházakét.

A mindenkori lelkes komcsizások közepette sem esik le az uraknak a Ratkó-korszak, vagy a Ceaușescu alatti többhullámos abortusztilalom embertelensége.

Pedig bőven van érv az abortusz tilalma ellen, túl az említett két történelmi példán. Ebben a kérdésben engem az abortuszt vállaló nők véleménye érdekel, és a legkevésbé sem vagyok kíváncsi a többiekre. Valahogy sem a papok és lelkészek, sem a politikusok nem legitimek a kérdésben, számomra, és azok számára sem, akiknek a méhében turkálnak. A Patent Egyesület álláspontjára például kíváncsi vagyok. Amint írják, „ha ezek a férfiak elveszik a nőktől a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés jogát, akkor sem lesz kevesebb terhességmegszakítás, legfeljebb láthatatlanná válik a statisztikákban, és az úgynevezett >>életvédőknek<< hála nők milliói fogják kockára tenni az életüket veszélyes, titokban elvégzett abortuszokkal. Nem győzzük ismételni, hogy az abortuszok számának csökkenése csakis a nem kívánt terhességek létrejöttének megelőzésével érhető el: mindenkinek hozzáférhető és megfizethető fogamzásgátlással, időben elkezdett és korszerű szexuális felvilágosítással, és a nők társadalmi helyzetének javításával”.

Ha pedig vizuális típusok vagyunk, nézzük meg a román filmkultúra egyik remekművét, a 4 hónap, 3 hét, 2 napot. Ahogy az iménti idézetben az egyesület, úgy a film is arra a szenvedésre hívja fel a figyelmet, amit az illegálissá tett abortusz okoz a nőknek. Ezt lehet mellőzni, be lehet csomagolni „családvédelembe”, lehet moralizálni és tudományoskodni, hivatkozni valamelyik istenre meg valamelyik szentírásra, teológiai csűrcsavarókra és bagdymeőkékre – ettől még szenvedést okoz és az emberi méltóságot lábbal tapossa. Hogy a magzat védelme is fontos? Bizonyos koron túl – természetesen. De hogy egy nőt megfosszunk a döntéstől, az nem más, mint másodrendű állampolgárrá alacsonyítás. Ebben született most megállapodás.

A mi dolgunk – az enyém is, férfiként –, hogy kiálljunk a döntési szabadság mellett. Hogy az érintett nők hangjára figyeljünk. Azok a nők pedig, akik tiltanák az abortuszt – hát kérem, ne végezzenek abortuszt. Ha irtóznak a homoszexualitástól? Ne lépjenek szexuális kapcsolatba a saját nemükkel. Elítélik az eutanáziát? Mondjanak nemet rá – a saját életüket tartsák meg. És így tovább.

Egyébként, mert mintha nem volna tiszta: senki nem akar abortuszt. Ez nem egy házibuli vagy egy kellemes szombati kiruccanás a fagyizóba. Nők, akik átestek ezen, soha nem ujjongva mesélnek róla. Nem kérkednek vele, nem lesik fél szemmel a demográfiai adatokat, vagy örvendeznek, hogy most majd afrikai kannibálok eszik meg Budaházy Eddát. De emberi méltóságot és szabadságot kérnek, és jogot ahhoz, hogy ne mások döntsenek a legbensőbb dolgaikról.

Különben kiket ünnepelgettünk október 23-án? A gyávákat és talpnyalókat?