Bogdán Tibor: Egy mondat Romániáról

Egy fiatalembert felvettek eladónak egy amerikai nagyáruházba, ám a főnöke már az első napon elégedetlen volt vele, mert csak egyetlen vevője volt, csakhogy az eladó közölte, hogy ez a vevő 210 ezer dollárért vásárolt tőle, a meglepett kérdésre, hogy mit adott el ekkora összegért, a fiatalember elmondta, először egy pecahorgot, aztán miután kérdésére a vevő közölte, hogy a tengeren horgászna, rábeszélte egy dupla motoros hajóra is, a vevő viszont attól tartott, hogy a kocsija nem tudná elvontatni a hajót, ekkor levitte az autós szalonba és eladott neki egy szupererős terepjárót is, érthető tehát, hogy a főnököt elképesztette a fiú ügyessége, akinek egy horog helyett sikerült eladnia egy hajót és egy autót, az eladó azonban kissé zavartan közölte, hogy tulajdonképpen a kliens nem is horgot, hanem egy doboz nyugtató teát akart venni, hogy elviselje a felesége szokásos hétvégi hisztijét, mire megkérdezte, nem lenne nyugodtabb, ha a hétvégét horgászással töltené, hát igen, ilyen az, amikor megfelelő ember kerül a megfelelő helyre, ami azért Romániára nem igazán jellemző, mert nemrégen az egészségügyi tárca a Piatra-Neamț-i kórház élére egy temetkezési vállalkozót nevezett ki Marius Ghinet személyében, amit akár cinikusnak is nevezhetnénk, de járvány idején és a romániai kórházviszonyok között mégis van benne némi logika, már csak azért is, mert az új igazgató nyomban közölte, „minden tekintetben” készen áll a munkára, szóval értjük, ugye, „minden tekintetben”, igaz, az általános felháborodás nyomán hamar leváltották, viszont továbbra is a helyén maradhatott a Râmnicu Vâlcea-i Cecilia Văduva hajstiliszta, aki eredetileg hajópincérként, kaszinói alkalmazottként vagy a szórakoztatóiparban keresett állást, 3000 dolláros fizetést, szolgálati gépkocsit és mobiltelefont követelve, de ez nem jött össze neki, bár azt nem tudni, mit kezdett volna a hajón egy szolgálati gépkocsival, de ez nem is fontos, a lényeg az, hogy a munkaügyi miniszter a tárca főtitkárhelyettesévé nevezte ki, mindenféle versenyvizsga nélkül, de hát mit is kérdezhettek volna egy hajstilisztától a versenyvizsgán, így csak abban bízhatunk, hogy nemsokára megcsodálhatjuk a miniszter úr pompás frizuráját, ami remélhetően nem olyan lesz, mint Románia kínai nagykövetének, Vasilica Constantinescunak a loboncos sörénye, igaz, ő nem annyira csapzott hajzatával, hanem azzal került a figyelem központjába, hogy Pekingben tökrészegen belehajtott egy autóbuszba majd szinte totálkáros nagyköveti kocsijával szép csendben továbbhajtott és napokig a nagyköveti rezidencián bujdosott, elrejtőzve az újságírók elől, nem úgy, mint a sajtó nyilvánosságát kedvelő Cătălin Rădulescu képviselő, aki „AKM” ragadványnevét onnan kapta, hogy golyószóróval lövetett volna az igazságszolgáltatás megcsonkítása ellen tiltakozó tüntetők közé, ő mindent megtett, hogy felfigyeljenek rá, azt állítva, hogy az áruházakba, közintézményekbe való belépés előtti hőmérőzés csak arra jó, hogy ellopják az emberek személyi adatait, ő csak tudja, mert orvos, de azt a mondását is felkapta a sajtó, hogy Klaus Iohannis államfőnek orvoshoz, pontosabban pszichológiai vizsgálatra kellene mennie, ugye a közmondás is tartja, bolondok és gyermekek mondják ki leghamarabb az igazat, tehát könnyen megtörténhet, hogy ebben még lehet is némi igazság, mint ahogy igazuk volt azoknak is, akik rájöttek, hogy valami hamisság lappanghat a mezőgazdasági tárca aszály által sújtott területeket összegező jelentésében, hiszen az eléggé furcsa, még Romániában is, hogy a szárazság a megművelt területek 110 százalékát tette tönkre, tehát ennyiért járna kártérítés, ez ugye, legalább annyira átlátszó, mint kormányfőnk, Ludovic Orban faültetése a Nemzeti Liberális Párt megalakításának 145. évfordulója alkalmából, mivel azt a vak is látta, hogy azt a fát már korábban elültették, a miniszterelnök éppen csak rátámaszkodott a lapátra, ami viszont azért nem tűnt fel senkinek, mert a sajtó például éveken át nem tudta kideríteni, hogy hol dolgozik, honnan is kapja a fizetését a liberális politikus, aki, mivel a faültetésben egyáltalán nem fáradt ki, ünnepi beszédet rögtönzött a román liberálisok dicső történelmi múltjáról, kár, hogy a román államvasutakról teljesen megfeledkezett, pedig a hazai vonatok sebessége is a hőskorszakot idézi, a gyorsvonatok átlagsebessége 68 kilométer óránként, a hivatalos adatok szerint is, márpedig a hivatalos adatokból legalább húsz százalékot illik levonni, de ez mindegy is, hiszen a kötelezően előírt sebesség is alig 86 kilométer, a lassú gyorsvonatokból pedig csak előnye származik az utasoknak, hiszen így is napirenden vannak a kisiklások, amelyek akár halottat is követelhetnek, jobb, ha inkább békés fegyverkezésre költjük a bruttó nemzeti össztermék két százalékát, évi négymilliárd eurót, ennek legalább meg van a látszata, az amerikai elnök is legutóbb milyen helyes sapkát ajándékozott ezért a pénzért az államfőnknek, aki pedig jól tudja, ha esetleg lecsípne az összegből, könnyen kaphatna egy újabb sapkát Donald Trumptól, amilyen hirtelen természetű az amerikai elnök, különben is, ha pénzről van szó, akkor nagyon kell vigyázni, főleg a politikusok esetében, akiket a közhiedelem enyveskezűeknek tart, nem véletlenül ragasztották oda az illetékesek a román parlament folyosóin és mellékhelyiségeiben a fertőtlenítőszereket tartalmazó üvegcséket, tudták ők, amit tudtak, ezt aligha lehetne bolond gesztusnak nevezni, egyébként nemrégiben olvastam egy statisztikát, miszerint minden negyedik romániai lakos mentális problémáktól szenved, így most már végre kezdem érteni Romániát…

Kimaradt?