Tudod, milyen évforduló van idén? Kinek a száz éves születésnapja?

Jékely, Weöres…

A Jékelyé lejárt, a Weöresé még előttünk. Pedig neked is nagy kedvenced.

…

Ottlik!!!

Ottlik?! Hát őt tényleg nagyon.

Nem csodálom. Mindent tud. Már az az első mondat is…

Várj csak! De hát ő 101 éves lenne!!!

Na és? Szerintem direkt jó egy prímszámos évforduló egy kiugrott matematikusnak. Tényleg: szerinted ki Ottlik legnagyobb közös osztója?

Jó kérdés… Talán Esterházy. Amit idézni akartál, az a híres első mondat is olyan esterházys. „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.” „Motyogott valamit”, tehát nem lehetett érteni, mit mond, meg különben is, ki az a Szeredy Dani, és miért „civileket” néznek? Kik lennének a Lukácsban, ha nem a civilek?! Aztán viszont: „Mindig nagyon halkan beszélt, de én azért mindig értettem, hogy mit mond.” És amit mond, az mindig jóval több, mint azoknak a hangoknak az értelme, amelyeket kiad. Egy fél élettel több.

Vagy egy egésszel, hiszen a kadétiskola annyira meghatározó volt számukra, hogy mindig ahhoz viszonyítanak mindent. Mindenesetre éppen eléggel ahhoz, hogy valaminek a jelentése tökéletesen megváltozzon, ők mégis értsék.

Inkább a kontextust értik, nem? Azt, hogy hiába próbálnának „tökéletesen” fogalmazni, nem sikerülne; összeköti őket a katonaiskola, de elválasztja az, ami előtte meg utána történt.

Szerintem minden benne gyűlik össze, „mint egy divergens sugárnyaláb metszőpontjai szferikus felületen.”

Jaj, hagyjál! Már azt sem értettem soha, mi a túrónak kell egy háromszöget megforgatni… Én, azt hiszem, akkor szerettem meg Ottlikot, az embert is, amikor olvastam, hogy Vas István a szobrok és múzeumok után rohangált Rómában, Ottlik meg beült a sarki kocsmába, iszogatott, udvarolt a pincérlánynak.

Én meg azt hiszem, van egyfajta nagy próza, amely a pincérlány szemszögéből íródik – maga Vas is ezt működtette az emlékirataiban. Ezeket a sugárnyalábokat.

Gúnyolódj csak… De igazad lehet: roskadozik a Monarchia, eltelik két világháború, el 56 is, ezek meg beszélgetnek a strandon.

De az miért kevesebb, mint akár Ferenc József szempontja?! Az emberek a strandon élnek, és egy jó kisüstit nem adnának semmilyen nemzetért, identitásért, világháborúért, szoborért vagy múzeumért.

Azért az az Iskolában is benne van, hogy „az ember nem árulja el a hazáját.” De talán éppen azért nem, mert nincsenek illúziói a hatalommal kapcsolatban, nincsenek piszkos vágyai.

Megtanult várni a ködben, amíg kiderül az ég. Bár azt azért ne feledjük: nem jó, ha a szereplők mondatait az író vallomásával azonosítjuk.

Hát persze, éppen ebből is származnak „az elbeszélés nehézségei”! Hogyan távolíts, miközben közel vagy.

Azt hiszem, meghaltam volna egy alreálban…

Én az Iskolában is meghalok, nem is egyszer. Például amikor Merényiék kikészítik Mufit. Vagy korábban Öttevényit.

Vagy amikor Schulze megjelenik…

Vagy amikor Medve párbajozik Homolával, aztán meg Merényivel…

Nem attól is jó egy regény, hogy többször is meghalhatunk benne?

Kegyetlenül hangzik, de igaz. Meghalunk, aztán újjászületünk.

Még kivel vagy miben szoktál meghalni?

A Száz év magánnyal, az Őfelsége pincére voltammal, a Selyemmel… Az Emlékiratok könyvével és főleg, főleg: Dosztojevszkijjel.

Jó társaságban bridzsezik ez az Ottlik.