Nem hiszek a véletlenekben, sem a természet-, sem a társadalomtudományokban. A véletlen nem-tudásunk puszta fedőneve.

A véletlen főként akkor válik igazán gyanússá, amikor törvényszerűvé lép elő.

Hadd szolgáljak néhány példával. Románia elnöke – merő véletlenségből – egy önmagát románná átkereszteltő szász Klaus Iohannis. A székely „terroristák” (köznyelven gyermeteg fecsegők) bebörtönzésében főszerepet játszó Román Hírszerző szolgálat igazgatója, Eduard Raul Hellwig. És most az új román miniszterelnök, Ludovic Orban, (amint azt már Székely Kriszta  a Szabadság egyik korábbi számában közölte velünk) egy székely felmenőkre visszavezethető unitárius félmagyar román. Az USR elnöke, aki mellett a magyarországi Momentum fő embere, Fekete Győr András lelkesen kampányol, egy bizonyos Barna. Hogy mennyire az, azt csak a Jóisten tudja, de hogy barnasága (Istennek hála) nem magyar, az egészen bizonyos.

Magyarra lefordítva: a román állam összes hatalmon lévő, illetve hatalomra ácsingózó képviselője kisebbségiből lett román. Románia tehát Európa legkisebbségbarátibb társadalma. Tamás Gáspár Miklós – egykor a XIX. századi magyar állam kisebbségbarát politikájára vonatkozó – mondataiban fogalmazva  „szeretünk titeket, legyetek magyarok és akkor tárt karokkal befogadunk benneteket”. Pusztán a magyart vagy  a németet kell románra kicserélni. És minden ott van a maga helyén. A legnagyobb rendben…

A sok-sok véletlen azonban mégiscsak meggondolkodtató. Lehet, hogy fóbiás vagyok, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy itt a véletlenek leplei mögött (ismét)  valami nagy-nagy szükségszerűség készülődik.

Egyrészt a romániai magyarság egységét kell megbontani. Másrészt a nemzetközi nyilvánosságban lehet büszkén mutogatni, hogy azok a magyarok, akik a kisebbségi kérdés megoldatlanságáról szavalnak, aljas hazudozók, hiszen Románia bizonyíthatóan kisebbségi fennhatóság alatt áll. Csupa bakszász és bozgor tartja kezében a román államot.

Kelemen Hunor kampánybéli  arca, a HUNЯO hazugság, azaz a saját hagyományaik és nyelvük megőrzésére felesküdt romániai „hunok” nem lojális román állampolgárok, hanem – valamely, Ázsiából ittrekedt – etnikum tagjai, akiknek nemigen lehet helyük egy, az „idegeneket” tárt karokkal beolvasztani szándékozó – korszerűen európai –  román államban.

Romániában tehát – a magyar Ady Endrét parafrazálva, akárcsak az ő egykori Magyarországán – „…valami készül. Rongyos hadak, sötét hadak sereglenek vígan, vitézül…”

És sokan – közülünk magyarok közül is – alájátszunk ennek a készülődésnek.

Lelkü(n)k rajta.