Bogdán Tibor: Nagynénik a vendéglőben

Jól élünk!

Már hogyne élnénk jól, ha egyszer Codrin Ștefănescu nagynénjei vendéglőbe járnak!

Általános jólétünknek ez a fantasztikus híre nem kitaláció, nem fake news, ezt az ország harmadik embere, Liviu Dragnea mondta, aki jónak látta a számok unalmas felsorolása helyett ezzel a szemléletes ténnyel bemutatni az életszínvonal feltartóztathatatlan emelkedését.

És ő sem az ujjából szopta ezt, hiteles tanútól, a nagynénik unokaöccsétől – a kormánykoalíció és az ország legnagyobb pártjának ideiglenes főtitkárától –, Codrin Ștefănescutól hallotta. Ő pedig már igazán tudja, hogy miként élnek a kedves nagynénjei!

Pofa be tehát az életminőség romlásáról huhogóknak! Ha már a földhözragadt Ștefănescu-nagynénik is megengedhetik maguknak a vendéglőzést, akkor igazán jól élünk! A gazdaság felvirágzásának, a népjólét emelkedésének a vendéglőző szociáldemokrata nagynéni a legszembetűnőbb bizonyítéka!

Főleg, ha más nincs is…

Megmondta az ideiglenes főtitkárát idéző Dragnea is, hogy ma már háromszor annyit költünk kultúrára, pihenésre, szórakozásra, mint korábban, amikor még több fehér hollót lehetett látni, mint nagynénit a vendéglőben.

Az örömhír pedig egyenes adásban hangzott el egy olyan tévében, amely elhíresült az igazmondásáról, még akkor is, ha tulajdonosát korrupció miatt leültették.

Igaz, az adásra este került sor, amikor a hatvan körüli emberek már könnyen elbóbiskolnak és nem tudni, hogy félálmukban miket beszélnek össze.

Meg vissza.

(Mert különben miért is mondta volna Dragnea, hogy az embereknek immár nem kell aggódniuk a holnapi nap miatt).

Szóval a Ștefănescu-nagynénik eddig bizony nem, de most már megengedhetik maguknak, hogy vendéglőbe járjanak. Egyébként „nagyon művelt, felkészült, kifinomult, illedelmes hölgyek” – közölte ugyancsak a pártelnök, de hát milyenek is lehetnének Codrin Ștefănescu, a minősíthetetlen gorombaságai miatt több tévéadásból is nyilvánosan kidobott unokaöcs rokonai?

Ezek a szociáldemokrata nagynénik engem egyébként mindig elképesztettek. Emlékszünk még, ugye, Tamara Cernasovra, Adrian Nastase feleségének, Dana Năstasénak „Tamara nagynénikéjére”? Hát, ugye, erről a szerény nyugdíjból élő, 91 éves nagynéniről halála után kiderült, hogy bukaresti garzonlakása falán 11 Tonitza, Baba, Rousseau, Iser, Popescu, Băncilă, Baraschi, Vermont festmény lógott – ezekből feltehetően a fürdőszobába is jutott, mert honnan ennyi fal egy 18 négyzetméteres lakás szobájában –, és ki tudja, hogy hol tárolt még három, 1784–1827-ből származó angol kéziratot, méregdrága Doum Nancy és Lalique üvegedényeket, értékes bútordarabokat, több mint félkilónyi aranyékszert, összesen 400 ezer dollár értékben. A legnagyobb csoda azonban az, hogy mindezek után a nagynéni még befért a lakásba…

Az ügyből botrány, majd per lett, mivel Dana Năstase nem tudta igazolni, hogy a vagyon valóban Tamara nagynénié volt, Adrian Năstasét ezért csúszópénzek elfogadásával vádolták, de végül felmentették – Justitia istenasszonynak nem hiába van bekötve a szeme Romániában…

Most pedig itt van Marian Oprișan édesanyja. A Vâlcea megyei tanács elnökének, a szociáldemokraták megyei szervezet elnökének ugyan nincs dúsgazdag nagynénje, de van édesanyja, akinek akad mit aprítania a – kakaó kávéjába, annak ellenére, hogy a kedves mama nyugdíjazása előtt egyszerű ruhagyári alkalmazott volt.

Az biztos, hogy takarékosan élt, mert sikerül összekuporgatnia annyi pénzt, hogy 150 ezer eurós Ford Shelby autót vásároljon magának, amelyet olykor fia is vezethet. Mint kiderült ugyanis, a nyomorgó tanácselnök és megyei pártelnök bankszámláján korántsem szerepelt akkora összeg, hogy megengedhetett volna magának egy ilyen szuperjárgányt, pedig mit nem adott volna érte.

Csakhogy a mama meglehetősen szigorú, hiszen Marian Oprișan elmondásából kitűnik, hogy legfeljebb öt percig engedi meg, hogy fia beüljön a volán mellé, és szavaiból az sem derült ki, hogy egyáltalán megkapja-e a slusszkulcsot és beindíthatja-e erre az öt percre a kocsit.

De az is igaz, hogy a tanácselnök szófogadatlan gyermek, és bizony öt percnél jóval hosszabb időre használja az autót, amelyet ráadásul saját garázsában parkol. Egyszóval úgy tesz, mintha az övé lenne a gépkocsi, ügyet sem vet a mama figyelmeztetésére. És Oprișan azt is hozzátette, hogy a többi autó is, amelynek a volánjánál korábban látták, mind-mind a mamáé. Meg az öt hálószobával rendelkező ház is… Lám, így él a takarékos ruhagyári alkalmazott!

Szigora ellenére azonban a mama jószívű. Tavaly például 51 ezer eurót is kölcsönzött fiának, talán azért, hogy a szófogadatlan gyermeknek legyen pénze benzinre is.

Csakhogy Marian Oprișan nem élvezheti felhőtlenül a kocsikázást, hiszen az Országos Feddhetetlenségi Bizottság a „kölcsönautó” ügyében máris vizsgálatot indított ellene, tényleges vagyonának kiderítéséért. A politikus viszont nagyon magabiztosnak tűnik. Szerinte ugyanis jöhet „az Országos Feddhetetlenségi Bizottság mellett akár az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Bűncselekményét Kivizsgáló Igazgatóság, a rendőrség, az adóhivatal és az FBI, mert úgysem találnak semmit”.

És nem kizárt, hogy igaza van. Az adóparadicsomokba átsíbolt pénzekre valóban, nem könnyű rábukkanni.

Kimaradt?