Bogdán Tibor: A szociáldemokrata beteg

Jaj, csak ez a rosszindulat, ez gonoszság ne lenne!

Hogy lehet valaki annyira szívtelen, hogy nem hiszi el Liviu Dragneának, hogy beteg! Mennyi megátalkodottság kell ahhoz, hogy valaki úgy vélje, Liviu Dragnea csak azért vonult kórházba, hogy elodázza börtönnel fenyegető perét, esetleg a vádban szereplő bűntények elavulására számítva! Vannak olyanok is, akik azt állítják, hogy Liviu Dragnea igazi betegsége az igazságszolgáltatástól való heveny félelem!

Hogy is fordulhat meg ilyesmi a fejükben??

Ezek az elvetemültek abban sem hittek, amikor a szociáldemokrata beteg tavaly közölte, hogy gyilkosok leselkednek rá!

Miként lehet valaki annyira elvetemült, hogy ügyet sem vet egy beteg ember rengeteg gondjára. Liviu Dragneának ugyanis rengeteg baja van: gondját kell viselnie például a 7000 négyzetméteres telken elterülő házának, amelynek két utcáról is van bejárata, a mellette fekvő vendégházának, a jacuzzival, színes víz alatti világítással ellátott medencéjének, horgász paradicsomának, a Belina szigetnek, brazíliai ingatlanjainak – utóbbiaknál külön problémát okoz, hogy lehetőleg hihető mesékkel tagadja azok létezését.

Aztán ott van a párhuzamos állam, az igazságszolgáltatás miatt kekeckedő Klaus Iohannis, az egyre gyakrabban kellemetlenkedő koalíciós partnere, Călin Popescu Tăriceanu, a Nemzeti Bankot harminc éve vezető Mugur Isărescu, aki mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy jobban ért a pénzügyekhez, mint a közúti járművekre szakosodott Dragnea, a nem épülő autópályák, amelyekről viszont el kell hitetni, hogy lendületesen épülnek, pártbeli renitenskedői, Kövesi, akiből esetleg európai ügyész lehet, bírósági ügyei, hogy ne is beszéljünk a képviselőház vezetőjeként, pártelnökként, tulajdonképpeni kormányfőként rá háruló nehézségekről…

Ennyi teher alatt még Herkules is megroppant volna, hát még egy egyszerű ember, akinek egyetlen hibája a sokoldalúsága!

És vannak, akik még azt is kifogásolják, hogy magánkórházba és nem állami kórházba feküdt be, jóllehet ígérete szerint Romániában nyolc regionális és a híres „bécsi AKH kórház mintájára” megtervezett, „gigantikus” bukaresti kórház lesz. Igen, de az okvetetlenkedők azt nem veszik figyelembe, hogy ezekhez a kórházakhoz még hozzá sem láttak, hogy feküdhetett volna beléjük? Meg aztán a közmondás is úgy tartja, hogy a jó munkához idő kell – hát még a rosszhoz!

És azért ne várják el az ország harmadik emberétől, hogy a jelenlegi állami kórházakba feküdjön be, ahol nagy valószínűséggel kórházi fertőzést kap, ahol nincs elegendő orvos, ápoló, korszerű berendezés, van viszont gyógyszer- és vérhiány.

Ráadásul nem csak Liviu Dragnea kezeltette magát magánkórházban, de így tett többek között Traian Băsescu, akit Bécsben, Victor Ponta, akit Isztambulban, Adrian Năstase, akit Németországban, Ion Iliescu, Călin Popescu Tăriceanu és Viorel Hrebenciuc, akit Franciaországban ápoltak – és hadd ne folytassam a sort.

A szőrszálhasogatók egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy az állami kórházak a közönséges halandók számára épültek! Meg arra hivatkoznak, hogy amikor az egészségügyi tárcavezetőtől egy tévé-riporter telefonon megkérdezte, hogy Dragnea miért nem állami kórházba feküdt be, a miniszterasszony egyszerűen letette a kagylót. Na bumm, és akkor mi van?

Jó, jó, persze, Liviu Dragnea többször is elítélte a magánszektort – így nyilván a magánkórházakat is –, de értsék meg, akkor még nem volt beteg!!

Vannak, akik azért kérdőjelezik meg Dragnea betegségét, mert – ugyancsak gerincbántalmakra hivatkozva – éppen a per napja előtt betegedett meg az ügycsomóban szintén érintett Olguța Șefu is. Na, ezt aztán már végképp nem értem: hol van az megírva, hogy ha Dragneának gerincsérve van, akkor már senkinek nem lehetnek hasonló panaszai!? Meg különben is: ha egy ilyen fontos ember megbetegszik, akkor senkinek sem illene jól éreznie magát az országban. A szolidaritás hiánya a legnagyobb baja Romániának!

Mások azon nyafognak, hogy egyetlen hivatalos közlemény sem jelent meg Liviu Dragnea állapotáról, betegségéről, csak az őt árnyékként követő Codrin Ștefănescu közölt néhány részletet, akit nyomban ki is kiáltottak a sokoldalú beteg „háziorvosának”. Íme, a hűség jutalma!

Egyszóval, én nem hiszek a különféle mendemondáknak, hiszek viszont az ártatlanság vélelmében, mindaddig, ameddig valaki be nem bizonyítja, hogy Dragnea nem volt beteg. Vagy a beteg nem Dragnea volt. Ezért gyors gyógyulást kívánok neki, hogy mielőbb megjelenhessen az igazságszolgáltatás előtt.

Egyetlen dologban viszont nem hiszek: Dragnea gerincfájdalmaiban.

Ahhoz ugyanis előbb gerincre lenne szükség!

Kimaradt?