Bogdán Tibor: A söröző csiga és a sztrádaépítők

Ha hiszik, ha nem, december 14-én felavatták az A3-as autópálya 3,3 kilométeres szakaszát!

Nem, nem írtam el semmit, tényleg felavatták, és a tizedesvessző sem véletlenül került a számok közé, hiszen nem 33, hanem mindössze 3,3 kilométert adtak át. Helyesbítésnek legfeljebb annyiban van helye, hogy ez nem is igazán sztráda volt, csupán leállósáv nélküli, 3-3 sávos gyorsforgalmi út. No, de ne becsüljük le ezt a teljesítményt se, hiszen ez a 3,3 kilométer csatlakozik a korábban átadott 3,2 kilométerhez, így, ha összeadjuk, hat és fél kilométeren lehetne száguldani, de nem lehet, mert mire felgyorsul az autó, már le is kell lassítani.

Igaz, a nemrégiben menesztett közeledési tárcavezető, Lucian Șova eredetileg december 1-jére, a centenáriumi ünnepség napjára ígérte az út átadását, a kéthetes késés azonban semmiségnek bizonyul. Már csak azért is, mert ennek a 3,3 kilométeres gyorsforgalmi útnak az átadását eddig már öt alkalommal halasztották el. Építéséhez 2015 decemberében fogtak hozzá, és az első változat szerint 2017 novemberében adták volna át, így a csúszás egy év – vagyis ötven százalékos. De megért volna egy jegyzetet az is, ha az eredeti időpontra készül el, hiszen két év alatt ezt a 3,3 kilométert egy csiga is megtehette volna, még akkor is, ha közben be-beugrik egy-egy sörre. Ami az útépítőkre igen, a csigára viszont igazán nem jellemző. Bátran elmondhatjuk tehát: a csigabiga nyugodtan állíthatná, hogy Romániában fel akarják gyorsítani az építés ütemét, ha azt állítják, hogy a munkálatok csigalassúsággal haladnak.

Ez a hat és fél kilométer pedig nem kevés gondot okoz az autósoknak, mivel egy stoplámpa és egy gyalogátjáró előtt ér véget, ráadásul egy sávos útba torkollik, amely ezt követően máris igen zsúfolttá vált. Szakemberek előre figyelmeztettek arra, ennek az útnak a napi ötezer autós forgalma legalább 20 ezer gépjárműre növekszik majd, mivel a hat és fél kilométeres gyorsforgalmi út átveszi a DN1-es ország forgalmának egy részét – amelyen napi átlagban 60 ezer gépkocsi halad át. Vagyis a hat és fél kilométeres „száguldás” után következik a romániai utakon jól ismert torlódás.

Mindezért – no meg az egy éves késésért – beindult az egymásra mutogatás. A fővárosi főpolgármesteri hivatal kekeckedéssel vádolja az építőket, akik viszont a vádaskodókat vádolják amiatt, hogy nem tudták idejében eldönteni, felül- vagy aluljárót akarnak-e vagy a körforgalom lenne a megoldás, netán a stoplámpás útkereszteződés. „A főpolgármesteri hivatal végül is az utóbbi mellett döntött, mi csak a kivitelezést végeztük el, ezt követően” – szögezte le a Közúti Infrastruktúrák Országos Ügykezelési Társaságának szóvivője, Alin Șerbănescu, nyilvánvalóvá téve azt is, hogy ez volt talán az egyik legrosszabb megoldás.

Amit – közvetve – maga a főpolgármesteri hivatal is elismer, hiszen közölte, gondolkodik a további megoldáson és már meg is rendelte a kivitelezhetőségi terveket a kétszer egysávos út kibővítéséről. Ezek a tervek négy hónap alatt készülnének el. Csakhogy a Pro Infrastruktúra alelnöke és ügyvezető igazgatója, Ionuț Ciurea szerint az egysávos út bővítése minimum két évet vesz igénybe – miután hozzálátnak a munkálatokhoz. Így tehát a hat és fél kilométeres gyorsforgalmi út borítékolhatóan minimum két év és négy hónapig vezet majd torlódáshoz.

De számítanunk kell arra is, hogy ebben a képlékeny kormányban előbb-utóbb jönnek majd a személyi változások is. A Közúti Infrastruktúrák Országos Ügykezelési Társaságának elnöke, Narcis Neaga máris csomagol, hiszen miniszterelnök asszonyunk, Viorica Dăncilă közölte vele, leváltja tisztségéről, ha év végéig nem adnak át – ígéretéhez híven és a centenáriumi évhez illően – száz kilométer autópályát.

Az idei évben eddig 29 kilométer sztrádát adtak forgalomba Százsebes és Torda között, illetve 9 kilométert Gyalu és Magyarnádas között. Ez összesen 38 kilométer.

Az illetékesek szerint az év végéig hátralevő napok alatt elkészül a Radnótot és Marosugrát összekötő 3,6 kilométer és a Marosugra és Nyárádtő közötti 10,1 kilométeres pályaszakasz is. És némi csalással hozzáadhatjuk még mindehhez a nemrégiben átadott 3,3 kilométeres gyorsforgalmi utat is. Ez kereken 17 kilométer, ami az korábbi 38 kilométerrel együtt 55 kilométer. Hát, ez alig haladja meg a – „centenárium” felét… De még a szerényebb korábbi tárcavezető által beígért 60 kilométer sem éri el.

Úgy tűnik, Romániában nem lehet olyan kevés autópályát megígérni, ami végül is átadás előtt nem bizonyul túlságosan soknak…

Kimaradt?