Donald Trump feje fölött sűrűsödnek a viharfelhők. Nem csak külpolitikai ellenfeleit, Putyint, Erdogant, az iráni elnököt haragítja maga ellen, de legszorosabb partnereit is. Az büntetővámokkal indított kereskedelmi háború az Amerikai Egyesült Államok olyan szoros szövetségeseinek is borsot tör az orra alá, mint Japán, Kanada vagy Németország. Törökországról nem is beszélve, melynek valutáját, a lirát, a török acélipari termékekre kivetett büntetővámok az összeomlás határára juttatták.

Trump nyilvánvalóan kapkod, sűrűn változtatja döntéseit, mint egy hiperaktivitásban szenvedő gyerek. Egyik őrült ötlete a másikat követi, Nincs óra, hogy ki ne eszelne valami meghökkentőt vagy „ partnerei szempontjából – éppenséggel kétségbeejtőt.

Nem régen a brüsszeli Politico információira alapozva, a német Stern hozta nyilvánosságra, hogy államfőtársait Trump gyakran az éjszaka közepén és szinte már rendszeresen fölcsöngeti. Főként Abe Sinzó japán miniszterelnök és Emanuell Macron esik hasonló zaklatások áldozatául. Trump egyébként – véli a lap – Macron iránt „bizarr vonzalmat” érez. S a hívásokhoz Macron maga is némi humorral viszonyul. A japánoknak azonban – akiket már a büntetővámok is szerfelet idegesítenek – nem igen van humoruk az efféle álom közi diskurzusokhoz. Ennek ellenére ők – a botrány elkerülése véget –  tartják magukat az elemi udvariassági szabályokhoz, nem csapják le a telefont, türelmesen végighallgatják nagyhatalmú partnerüket, de azért éreztetik, hogy a hívásokat illetlenségnek tartják. Trumpnál a japán udvariasság hűvössége érzéketlen fülekre talál…

Nagyvonalakban ugyanez a helyzet az európai partnerek esetében is.

Trump éjszakai magánakciói a Fehér Ház hivatali gárdáját viszont egyenesen kétségbe ejtik. Ezekkel a hívásokkal Trump ugyanis nem csak a legalapvetőbb diplomáciai szabályokat veszi semmibe, de a beszélgetésekbe teljesen ötletszerűen, következésként merőben felkészületlenül vág bele. Gyakorta olyan ostobaságokat mond, hogy munkatársai törhetik a fejüket, hogyan lehetne a bakikat valahogyan kimagyarázni. Helyre hozni gyakran nem is lehet. Így aztán Trumpot, bár a világ egyelőre egyes számú gazdasági és főként katonai hatalmának első embere, aki még a – hozzá csaknem mindenben méltó – Erdogant is rettenetesen kínos helyzetbe hozhatja, csaknem senki nem veszi valóban komolyan. A legtöbben arra számítanak, hogy uralma pünkösdi királyságnak bizonyul.

S ez a feltevés nem is teljesen megalapozatlan, hiszen azok a bűntetővámok, melyeket Trump úgymond az amerikai középosztály védelmében bevezet, végső fokon ezt a középosztályt is kínosan fogják érinteni. Az elnök mintha nem érezné, hogy a mai globális világban oly szoros a gazdasági együttműködés és a nagyvállalatok tevékenységi területe annyira keresztül-kasul metszi az államhatárokat, hogy gyakorlatilag a világ legjelentősebb hatalmának, végső fokon egyfajta diktátorának döntései is kiszámíthatatlanok. A beszállítók termékeinek megdrágulása magukat az amerikai végtermékeket is megdrágítja, s ezzel versenyképtelenné teszi. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai vállalatok jelentős részének is vannak külföldi telephelyei, melyeknek mindennapjait a Trump által hozott büntetővámokra adott válaszok tehetik kilátástalanná.

A kapkodás és a nyugtalanság tehát korántsem véletlenszerű. Trump körül kül- és belpolitikai vonatkozásban is jól érzékelhetően szorul a hurok. Egyik legszorosabb munkatársa és védőügyvédje, Michael Cohen a napokban kénytelen volt elismerni, hogy Trump utasítására – hallgatásuk fejében – jelentős összegeket fizetett ki két nőnek, köztük egy pornósztárnak, akikkel Trumpnak korábban viszonya volt, s akik az amerikai viszonyok közt komoly kellemetlenségeket okozhattak volna neki. Explicite bűnösnek vallotta magát. S alig zárult le a Cohen-ügy, Trump egykori kampányfőnökét is elítélték. Paul Manafortot az esküdtszék 18 vádpontból 8-ban találta bűnösnek.

Trump romló helyzetét a Times Magazin híres-hírhedt borítóinak grafikái is világosan jelzik. A folyamatot, amint arról a Süddeutsche Zeitungban Beate Wild, a lap amerikai tudósítója is beszámol, a lap jeles karikaturistája Tim O'Brian egy három részből álló karikatúra sorozatban foglalta össze. Az első karikatúra, mely még a Trump és Stormy Daniels, a pornószínésznő viszonyának nyilvánosságra kerülésekor készült, Trumpot ovális kabinettjének asztalánál ábrázolja. Körülötte vihar dühöng, szakad az eső, haját és nyakkendőjét lengeti a szél. Asztalán íratok kavarognak. A második karikatúrán, mely a Cohen ellen indult vizsgálat kezdeti szakaszában, a Cohen fehérházbeli irodáját átkutató FBI-ügynökök akcióijának napjaiban készült, Trumpot már ugyanazon a helyszínen elárasztja a szennyvíz, az áradat már a melléig ér. A harmadik karikatúra apropója immár a Cohen-ügy végkifejlete. A kör ezzel a karikatúrával bezárulni látszik. Trump – mélyen a víz alá került irodaasztala fölött – kétségbeesetten kapálózik az őt elnyelni látszó áradatban. Próbál valamiként a felszínen maradni.

S mindennek hátterében még ott van az FBI és a parlament közti közvetítő Robert Mueller Oroszországgal kapcsolatos afférra vonatkozó mind elmélyültebb vizsgálódásainak eredménye is. Trump lassan magára marad. Még egykori hívei is elfordulnak tőle.

Amerikában azonban nem könnyű dolog egy elnököt megbuktatni. Végülis aligha lehet kétségbe vonni, hogy Trumpot – Mueller gyanúi ide vagy oda – végülis az amerikai állampolgárok többsége választotta meg. És korántsem véletlenül. Az amerikaikat – Amerika világhatalmi pozícióját mindenek fölöttinek tekintő – korábbi kormányzatok mélységesen kiábrándították. Ezek a választók, ha Trump megbukna is, aligha fogják a múltat visszahozni.

Trump egy zavarosfejű pojáca, de jöhet utána egy józanabb és az amerikai állampolgár érdekeit megfontoltabban védelmező, s Amerika világhatalmi helyzetének romlásával tényleg számot vető – a szó tulajdonképpeni értelmében vett – politikus, aki Trump választási ígéreteit, főként a first Americat nem a világhatalom fenntartására, hanem az amerikai demokrácia eredendő értékeinek a visszaállítására vonatkoztatja. Annak a hatalmi elitnek az ellenében, mellyel Trump végül is mégsem mert ujjat húzni. Mert sem elegendő intelligenciája, sem megfelelő erkölcsi érzéke nem volt hozzá.

És itt nem a Stormy Daniels-féle nőcskékkel, hanem választóival való viszonyáról van szó. Az Amerikai Egyesült államok vagyonának csaknem 90 százalékát a szupergazdagok egy százaléka birtokolja. Nos, ez az a helyzet, ami hosszabb távon nem tartható fenn.

Innen – nem csak a Trumptól, der a Trump megbuktatásától való – félelem is.

Amerika zavaros időket él – József Attilával szólva – mindenkit „kölcsönös félem igazgat”, s a félelem soha nem a legjobb tanácsadó.