banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

További négy évig Thomas Bach a NOB elnöke

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 137., online rendezett kongresszusán a 67 esztendős német sportdiplomata ellenfél nélkül indult a vezetői posztért, amelyre 93:1 arányban négy tartózkodás mellett választották meg virtuális keretek között.

„Az ajtóm, a füleim és a szívem továbbra is nyitva állnak mindenki számára” – fogalmazott a régi-új elnök. Bach kiemelte, első elnöki időszakának mottója – „egység a sokféleségben” – lesz az irányelve a következő négy esztendőben is. Egyben hangsúlyozta, számít a NOB-tagok további odaadó támogatására a koronavírus-járvány jelentette nehéz időszakban, amely során megmutatkozott a szolidaritás ereje és az alkalmazkodás fontossága az új kihívásokkal terhelt világban.

Bach az olimpiai mozgalom jelmondatának – „gyorsabban, magasabbra, erősebben” – bővítését javasolta: „gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt”.

A következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli, erről pénteken határoz majd a NOB. A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.

„A világjárvány mélységeiben változtatta meg a világunkat. Senkinek nem szabad arról álmodoznia, hogy visszatérhetünk majd ahhoz, ami ezelőtt volt” - fogalmazott Bach, aki az Agenda 2020+5-öt úgy nevezte, mint a „mi víziónk erre az új világra”.

Kitért rá, a szponzori bevételek meg fognak háromszorozódni, elérik majd a 3 milliárd dollárt a 2021-2024-es időszakban, és több mint 4 milliárd dollár bevételre számít a támogatóktól és a közvetítési jogokért befolyó összegekből 2029-2032 között.

Bach délelőtti ígéretét megerősítve elmondta: a NOB és Japán teljességgel elkötelezett az idei nyári olimpia megrendezése mellett, Tokió a legjobban felkészült házigazda. „A kérdés nem az, hogy sor kerül-e a nyári játékokra, hanem az, hogy miként. Nincs kétség, július 23-án megrendezzük a nyitóünnepséget” – szögezte le.

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke azonnal gratulált Bach újraválasztásához. Mint mondta, reményeik szerint „a játékok jelentik majd a fényt az alagút végén az emberek számára világszerte”, így folytatják a kemény munkát a biztonságos olimpiarendezés érdekében.

Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bach 2013-ban lett a NOB első embere, s a belga Jacques Rogge-ot követte a tisztségben, aki 2001 óta irányította a világszervezetet. A NOB szabályai szerint az új elnök első ciklusa nyolcéves, majd a vezető egy újabb – egyben végső – négyéves időszakra újraválasztható.

Kapcsolódók

Kimaradt?