Tokió 2020: önkéntesek sem érkezhetnek külföldről

A nézőkhöz hasonlóan – kevés kivételtől eltekintve – az önkéntesek között sem lehetnek külföldiek a július 23-án kezdődő tokiói olimpián.

A szervezők szombaton jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt más országból nem engednek be nézőket az olimpiára és a paralimpiára sem, hétfőn pedig az önkéntesekre vonatkozó korlátozásokat hozták nyilvánosságra.

Az önkéntesek esetében a korlátozás nem érinti majd azokat, akik egy-egy sportágban vagy egyéb területen szakembernek, specialistának számítanak, ők személyre szóló különengedélyt kapnak a beutazásra. Muto konkrét számot nem közölt, ám helyi lapok úgy tudják, hogy mintegy 500 külföldi dolgozhat a helyszínen a játékok alatt.

Az olimpia és a paralimpia lebonyolításában több mint 110 ezer, köztük nagy számban külföldi önkéntes segített volna.

Kapcsolódók

Kimaradt?