Tokió 2020: negyedik diadalával a kubai Lopez minden idők legnagyobb birkózója lett

Fotó: MTIAmi nem jött össze a legendás Alekszandr Karelinnek 2000-ben a sydneyi játékokon, azt megcsinálta Mijain Lopez Nunez, aki hétfőn aratott negyedik olimpiai diadalával minden idők legnagyobb birkózója lett.

Amíg a verhetetlennek hitt orosz nehézsúlyú a sportág történetének legnagyobb meglepetéseként elvesztette negyedik olimpiai döntőjét, addig a kubai óriás megnyerte a tokiói játékokon, ugyanis a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában 5-0-ra felülmúlta a georgiai Iakobi Kajaiát.

A sporttörténelmi pillanat néhány percre elfeledtette, hogy a koronavírus-járvány miatt valamennyi esemény zárt kapus, mivel a kubaiak nagy számban vonultak ki a Makuhari Rendezvényközpontba, ahol hangosan biztatták Lopezt és a félórával korábban a 60 kilósok döntőjében győztes Luis Alberto Orta Sanchezt is.

Az ötszörös világbajnok Lopez a riói játékok óta jószerivel egyáltalán nem versenyzett, csak azért tért vissza, hogy 38 évesen véghez vigye a sporttörténeti tettet. Ebben vasárnap nem tudta megakadályozni az iráni Amin Mirzazadeh, a román Alin Alexuc Ciurariu és a kategóriát az elmúlt időszakban uraló, négyszeres világbajnok, kilencszeres Eb-győztes török Riza Kayaalp sem. Utóbbihoz képest pedig a hétfői döntőben Kajaia már szinte gyerekjáték volt Lopez számára, aki egy intéssel, egy parterhelyzetből végrehajtott pörgetéssel és két kitolással diadalmaskodott a döntőben.

A georgiai sportoló az utolsó tíz másodpercre már csak a térdére támaszkodva hagyta ünnepelni Lopezt, akinek vezénylésére tíztől visszaszámoltak a lelátón helyett foglaló kubaiak. A végső dudaszó után Lopez egyik kezében edzőjét, másikban a nemzeti lobogót tartva futotta körbe a szőnyeget.

kötöttfogású 130 kg, olimpiai bajnok:
1. Mijain Lopez Nunez (Kuba)
2. Iakobi Kajaia (Georgia)
3. Riza Kayaalp (Törökország) és Szergej Szemjonov (Orosz Olimpiai Csapat)

Kapcsolódók

Kimaradt?