Szuperliga: korábbi magyar gólkirályt igazolt az FK Csíkszereda

A Budapest Honvéddal 2017-ben bajnoki címet szerző Eppel Márton érkezését szerdán jelentette be székelyföldi klub.

Már napok óta sejteni lehetett az egybehangzó romániai és magyarországi sajtóhírek alapján, hogy a legutóbb Nyíregyházán játszó Eppel Márton ezen a héten aláírhat az FK Csíkszeredával. Szerdán hivatalosan is bejelentette a szerződéskötést a klub. A korábbi magyar válogatott támadó tartalmas pályafutása során sok klubcsapatnál megfordult.

Új játékos érkezik | Fotó: FK Csíkszereda Facebook oldala

Miután az MTK színeiben bemutatkozott a magyarbajnokságban, a 2010-es évek első felében Pakson is játszott, majd Dunaújváros érintése után a Budapest Honvédhoz került, ahol pályafutása eddigi legsikeresebb időszakát töltötte. 2017-ben bajnoki címet nyert a kispestiekkel, abban az évben elnyerte a gólkirályi címet is. A későbbiekben Kazahsztánban, Belgiumban és Lengyelországban is játszott, majd 2024-ben hazaszerződött Magyarországra, a Nyíregyháza csapatához.

Eppel pályafutása során 103 gólt szerzett a magyar élvonalban, nyolc alkalommal pedig a válogatott mezét is magára öltötte.

Az átigazolási időszakban több magyarországi játékossal is erősítő FK Csíkszereda egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a labdarúgó Szuperliga új szezonját. Legutóbb hétfőn, az Unirea Sloboziától kapott ki 6–1-re, a következő mérkőzését pedig pénteken 10 órától, a Rapid Bukarest ellen játssza hazai pályán. Utóbbi találkozó kapcsán szerdán azt is bejelentette a klub, hogy az értékesítés első napján minden jegy elkelt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?