Szuperliga: Mailat góllal debütált, a Sepsi OSK gond nélkül győzte le a galaciakat
Bár az első félidőben aktív játékuk ellenére nem tudtak gólt lőni az Oțelulnak, a háromszékiek a szünet után megtörték a jeget és elérték első sikerüket a 2025-ös évben.
Nem úgy sikerült múlt héten az évkezdés a Sepsi OSK-nak, ahogyan a háromszéki csapat szurkolói szerették volna. Sigérék meglepő, 3–2-es vereséget szenvedtek el a tabella alsó felében elhelyezkedő Unirea Slobozia otthonában, most saját stadionjukban, az Oțelul ellen nyílt lehetőségük a javításra.
A galaciak ugyan jól kezdték a szezont és viszonylag sokáig tartották veretlenségüket is, de az az időszak már nagyon messzinek tűnhtet számukra. Hónapok óta szenvednek a bajnokságban, a télen pedig Munteanu vezetőedző mellett több játékos is távozott tőlük. Ezek alapján egyértelműen esélyesnek tűnt ellenük Suciu együttese.
A vasárnap délutáni mérkőzés eleje kevés eseményt hozott, a Sepsi OSK támadásaiból nem alakult ki sokáig veszélyhelyzet a vendégek kapuja előtt. Elsőként a galaciak előtt adódott kisebb lehetőség a 20. percben, majd válaszul Matei a másik oldalon távoli lövéssel tette próbára Popescu kapust, aki kitornászta a labdát.
Ez a két egymást követő jelenet felélénkítette kicsit a találkozót, nem sokkal később Marius Coman vezette ré a labdát a galaci védelemre, pontatlan előkészítése miatt viszont nem tudta eltalálni a kaput. Mateinak az első fél óra végén újabb lehetősége nyílt megszerezni a vezetést, ezúttal is a kapus hárított.
Kapcsolódó
Popescu a folytatásban is meccsben tartotta csapatát, Oberlin sem tudott neki jó helyzetből gólt lőni. Hiába játszott sokkal aktívabban az első félidőben a Sepsi OSK, megúszta kapott találat nélkül az Oțelul, gólnélküli döntetlennél vonultak szünetre a felek.
A második játékrészben már sikerült kapuba találnia a háromszékieknek, Matei gyors szabadrúgása meglepte a vendégek védelmét, Ninaj pedig kihasználta a lehetőséget. Mivel a leshatárról lépett ki, a videóbírónak ellenőriznie kellett az esetet, de végül érvényesítette a gólt. 1–0-s vezetésnél már nyugodtabban focizhatott a Sepsi OSK.
Kapcsolódó
A galaciak ugyanolyan passzívnak és tehetetlennek bizonyultak támadásban, mint általában, képtelenek voltak megközelíteni Gyenge Szilárd kapuját, sok dolga nem is volt a meccs nagy részében a hálóőrnek. Amikor az Oțelul elkezdett többet kockáztatni, egyből megnyílt a terület a Sepsi játékosai előtt. Egyik kontratámadásuk végén a csereként beálló, a csapatban bemutatkozó Mailat a bal alsóba tekert, végleg eldöntve ezzel a meccset.
Bár sikerükkel a sepsiszentgyörgyiek nem kerültek rájátszást érő pozícióba, tartják a lépést az előttük álló Rapiddal, a következő fordulók várhatóan kulcsfontosságúak lesznek számukra. Vasárnap este a második helyezett FCSB is pályára lép az Aradi UTA otthonában. Győzelem esetén a bukarestiek pontszámban utolérhetik az éllovas Kolozsvári Universitatea csapatát.
Sepsi OSK – Galaci Oțelul 2–0 (0–0)
Sepsi Aréna, Sepsiszentgyörgy
Vezette: Rareș Vidican
Gólszerzők: Branislav Ninaj (54.), Sebastian Mailat (90+1)
Sárga lapok: M. Silva (56.)
CSAK SAJÁT