Szobrot állítanak Kabos Endrének, Nagyvárad eddigi egyetlen olimpiai bajnokának

Életnagyságú szoborral emlékezne a nagyváradi születésű jeles sportember, háromszoros olimpiai bajnok vívó, Kabos Endre emlékének a Bihar megyei RMDSZ. Erről Szabó Ödön, a kezdeményező szervezet ügyvezető elnöke számolt be csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján.

A bihari megyeszékhelynek mindmáig egyetlen olimpiai bajnoka van, az 1906. november 5-én született Kabos (született Katz) Endrének, aki 1944. november 4-én hunyt el tragikus körülmények között Budapesten a Margit-híd bombázása során. A jeles vívó háromszoros olimpiai bajnok, magyar színekben 1932-ben csapatban, az 1936-os berlini olimpián pedig csapatban és egyéniben is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság

Az utóbbi években a legendásan elegáns, sportszerű vívó emlékét az RMDSZ Bihar megyei szervezete több nagyváradi civil ifjúsági és oktatási intézménnyel közösen élesztette újjá.

Szülővárosa mellett a bajnok emlékét őrzik a magyarországi Berettyóújfaluban is, ahol a helyi sportcsarnokot is róla nevezték el. Kabos Endre itt ültette el azt a tölgyet, amit Berlinben az aranyérem mellé kapott. A trianoni döntés és az akkori politikai helyzet miatt az olimpiai bajnok nem térhetett haza szülővárosába elültetni a facsemetét, így került a legközelebbi magyarországi városba Berettyóújfaluba tölgy, amely mind a mai napig megtalálható – foglalta össze Szabó Ödön. Ismertette, a magyar általános iskolák részvételével a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezte a Kabos Endre Diákolimpia létrehozását. Már az első alkalmon felvetődött az ötlet, hogy Nagyvárad közösségének köztéri alkotással is meg kellene emlékeznie a kiváló sportemberről.

A kezdeményezéssel hamarosan megkeresik a nagyváradi önkormányzatot, hogy járuljon hozzá a szoborállításhoz. A kezdeményezők szerint ideális hely lenne a szobornak a Nagyvásártér (ma December 1. park) Kapucinus (Traian Moșoiu) és Zárda (Mihai Viteazul) utcákhoz közeli része. Szabó Ödön elmondása szerint a szobor elkészítésének költségeit is előteremtik, ha kell, akár közösségi gyűjtést is indítanak.

Kabos Endre olimpiai bajnok köztéri szobrának kicsinyített makettjét Deák Árpád nagyváradi szobrászművész már megalkotta, hátra van még az életnagyságú makett elkészítése és a bronzba öntés, valamint a szobor felállításához szükséges kültéri munkálatok folyamata.

Kimaradt?