Superliga: hétgólos mérkőzésen kapott ki hazai pályán a Sepsi OSK a FCSB-től

Fotók: Tókos CsabaGólgazdag találkozón szenvedte el második szezonbeli vereségét a bajnokságban a Sepsi OSK. Összesen hét gólt láthatott a közönség a FCSB elleni, vasárnapi rangadón.

A béke és a nyugalom szigete volt a Sepsi OSK stadionjának környéke a találkozó előtt. A kezdő sípszót két órával megelőzően a legnagyobb nyugalomban készülődtek a szurkolók a FCSB elleni rangadóra. A fővárosi csapatot elkísérő drukkerek a legnagyobb békében iszogatták a stadion bisztrójánál a Sepsi OSK márkanevet viselő söritalt, a rendfenntartók nyugisan építgették a vendégszektornál az elválasztó kordonokat. Ugyanakkor néhány Basarabia e România póló azért jelezte, nem angyalok érkeztek a háromszéki megyeszékhelyre ezen a szeptemberi vasárnap estén.

Három magyar a kezdőben

Három magyar nemzetiségű játékost nevezett a kezdőcsapatba Liviu Ciobotaru a FCSB elleni találkozóra. A csapatkapitány Niczuly Rolandon kívül a kezdő tizenegyben kapott helyet a szezon kezdete óta kitűnő formában futballozó Varga Roland, valamint a nemrégiben igazolt magyar válogatott védő, Kecskés Ákos is. A háromszékiek az elmúlt fordulóban veszítették el veretlenségüket a bajnokságban, eddig megszerzett 12 pontjuk a hetedik helyhez volt elegendő a tízedik fordulót megelőzően. Igaz, két fordulóban halasztottak a piros-fehérek nemzetközi kupaszereplésük miatt. A Kolozsvári CFR elleni mérkőzést október 5-én, a Iași Politehnica ellenit pedig október 19-én pótolják.

Az idilli hangulat "természetesen" addig tartott, amíg a műsorközlő nem kezdte sorolni a Sepsi OSK kezdő együttesét. A hagyományosan felcsendülő "Nélküled" dallamait ütemes "România, România" kiabálással igyekeztek megzavarni a vendégdrukkerek, ahogy ugyanez csendült fel a két gárda felsorakozását és kézfogását követően is. A felfokozott hangulat a kezdőrúgást követően is megmaradt, mindkét tábor nagy elánnal vetette bele magát a szurkolásba. Ahogy a csapatok sem sokat lacafacáztak, alaposan egymásnak estek a felek. 

Hidegzuhany kezdésként

A veszélyesebb helyzetek a vendégek előtt adódtak az első percekben, ám Niczulynak egy távoli kifutáson kívül nem akadt dolga. A hatodik perc végén akadt volna, ám Varga Roland középpályán történt labdavesztése nyomán Șut indulhatott meg, majd próbálkozhatott zavartalanul és jó húsz méterről kilőtte a bal alsó sarkot (0–1). Öt perc múlva szinte lemásolták az első gólt a vendégek. Ezúttal is Varga adott rossz helyre a saját alapvonala közeléből, a vendégek csapatkapitánya, Olaru köszönte szépen a lehetőséget és mintegy 16 méterről kilőtte az előbb már becélzott bal alsót (0–2). Hidegzuhany a javából!

Az első vendégkaput eltaláló lövésre a 15. percig kellett várni, amikor Varga Roland szabadrúgásból a jobb alsó sarkot vette célba, ám Târnovanu a helyén volt. Éledezett a Szentgyörgy, a 16. percben Ciobotariu a jobb oldalról szinte meglepte a hosszún a vendégkapust, a szöglet után pedig Oroian centikkel vétette el a jobb alsót. A 28. percben Oroian centerezett remekül a jobb oldalról, Varga jól érkezett a hosszú oldalon és zúgó kapufát fejelt.

Majdnem jött a harmadik

Fél óra elteltével a vendégek kapusát figyelmeztette sárga lappal Dinu Bogdan Moldovan, időhúzásért... Apróbb szabálytalanságokkal tördelte a FCSB a játékot, a Sepsi pedig hajtott a szépítésért és többet birtokolta a labdát a szünethez közeledve. Egy ellentámadás végén mégis a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez, ám Compagno kissé jobbról, jó helyzetből fölé bombázott. A 44. percben ennél is nagyobb volt a veszély, Coman 18 méteres szabadrúgását üggyel-bajjal hárította Niczuly. A szünetre kétgólos vendégelőnnyel vonultak a felek, a vendégdrukkerek hangos örömködése közepette.

Zárkózott az OSK

Hármas cserével frissített a FCSB a szünetben, míg a hazaiaknál Kecskés Ákost Damascan váltotta. Ezúttal az OSK vett villámrajtot, Varga húzta meg a bal oldalon, az alapvonal közeléből beadott labdájára Safranko érkezett remekül a hosszú oldalon és helyezett a kapuba (1–2). Újra nyílt lett a mérkőzés. Florin Bogdan Ștefan az 54. minutumban veszélyesen kanyarította a labdát a vendég kapu elé, Târnovanu nagyot nyújtózott az esetnél.

Mielőtt a hazaiak komolyabb pontszerzési álmokat kezdtek volna szövögetni, Coman állította vissza a kétgólos különbséget, miután remek passzt kapott Niczuly kapuja előtt Olariutól és magabiztosan értékesítette a ziccert. Ám itt még korántsem volt vége, formás hazai támadás végén Isrik Alimi szerzett látványios találatot (2–3). Az utolsó fél órára érkezett Aganovic és Ion Gheorghe. Előbbi rögtön egy veszélyes lövéssel mutatkozott be, ami a FCSB védőiről pattant szögletre.

Megnyomta a hajrát a FCSB

A 69. percben újra kettő volt közte, Octavian George Popescu forgatta meg a hazai védőket majd helyezett a kapu közepébe (2–4).  Szűk öt perc elteltével Baluțának léptek oda a hazaiak büntetőt érően, az ítéletet Damjan Djokovic értékesítette magabiztosan (2–5). A vendégtábor a Dinamo szidásába kezdett örömében, majd boldogan dalolásztak. Tehették, hiszen csapatuk magabiztosan húzta be a Sepsi elleni meccset, amelyen a háromszékieknek csupán felvillanásokra futotta az erejükből.

Labdarúgó Superliga, alapszakasz 10. forduló
Sepsi OSK – FCSB 2–5 (0–2)
Sepsi Aréna, 7780 néző
Vezette: Cătălin Sorin Popa, asszisztensek: George Florin Neacșu, Romica Birdes
Gólszerzők: Pavol Safranko (51.), Isrik Alimi (60.), ill. Adrian George Șut (6.), Darius Dumitru Olaru (11.), Florinel Teodor Coman (57.), Octavian George Popescu (69.), Damjan Dokovic (74., büntetőből)
Sárga lap: Francisco Santos Da Silva Junior (21.), Branislav Ninaj (73.), ill. Ștefan Târnovanu (30.), Alexandru Mihail Baluța (49.)
Sepsi OSK: Niczuly Roland – Denis Ciobotaru, Kecskés Ákos (Vtalie Damascan, 46.), Branislav Ninaj, Florin Bogdan Ștefan (Mario Rondon, 76.), Francisco Santos Da Silva Junior (Adnan Aganovic, 63.), Isnik Alimi, Cosmin Gabriel Matei, Darius Adrian Oroian, Pavol Safranko (Gabriel Debeljuh, 76.), Varga Roland (Ion Gheorghe, 63.) Vezetőedző: Liviu Ciobotaru
FCSB: Ștefan Târnovanu, Florinel Teodor Coman, Adrian George Șut, Andrea Compagno (Alexandru Mihail Baluța, 46.), David Raul Miculescu (Octavian George Popescu, 46.), Mihai Daniel Lixandru, Ovidiu Marian Popescu (Damjan Dokovic, 46.), Darius Dumitru Olaru (Denis Gratian Harut, 76.), Grigoraș Alexandru Pantea, Siyabonga Ngezana, Risto Radunovic (Ionuț Constantin Panțiru, 84.) Vezetőedző: Elias Charalambous

Labdarúgó SuperLiga, alapszakasz, 10. forduló

  • FCU Craiova – Galaci Oţelul 0-2
  • Bukaresti Dinamo – Konstancai Farul 0-2
  • FC Voluntari – Poli Iași 1-2
  • FC Botoşani – Aradi UTA 2-2
  • Kolozsvári U – CSU Craiova 1-1
  • Petrolul Ploiesti –Nagyszebeni FC Hermannstadt 0-0
  • Sepsi OSK – FCSB 2-5
  • Bukaresti Rapid – Kolozsvári CFR (hétfő, 21:00)
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 10 8 1 1 22-9 25
2. Kolozsvári CFR 8 6 1 1 18-8 19
3. CSU Craiova 10 5 3 2 14-9 18
4.  Bukaresti Rapid 9 4 3 2 18-10 15
5. FC Hermannstadt 10 3 5 2 15-12 14
6.   Petrolul Ploiești 10 3 5 2 14-13 14
7. Sepsi OSK 8 3 3 2 9-9 12
8. FCU Craiova 10 4 0 6 19-20 12
9. Konstancai Farul 9 4 0 5 13-15 12
10. Galaci Oțelul  10 1 8 1 9-9 11
11. Kolozsvári U 10 2 5 3 14-18 11
12. Poli Iași  9 3 1 5 11-15 10
13.  FC Voluntari 10 3 1 6 15-22 10
14. Bukaresti Dinamo 10 2 2 6 7-18

8

15. Aradi UTA 9 2 2 5 8-14 8
16. FC Botoșani 10 0 6 4 10-15 6
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?