Superliga: a CFR győzött, a Csíkszereda döntetlent játszott
Nem bírt egymással a nagyszebeni FC Hermannstadt és a Csíkszereda a Superliga alsóházi rájátszásának hatodik fordulójában, a döntetlennel mindkét csapat előrelépett egy helyet.
A Hermannstadt már az első percben megpróbálta lerohanni a csíkiakat, támadóinak sokmozgásos, gyors passzjátéka azonban képtelen volt ziccereket teremteni, az akciók rendre elakadtak a tizenhatos előtt, miközben a túloldalon Eppel Márton késte le Anderson Ceará kapu elé tett labdáját. A szebeniek így szinte kizárólag nem túlságosan veszélyes átlövésekkel próbálkoztak, egyetlen kidolgozott helyzetüknél pedig Dragos Albu méterekkel lőtte a kapu fölé a labdát. Az első félidő felénél meg is tört a hazaiak lendülete, az addig a játék lassítására törekedő FK pedig Anderson betöréseivel és Pászka Lóránd szögleteivel próbálta feltörni a szebeni védelmet, de csupán egy fölé szálló Eppel-fejesig jutott, írja a Nemzeti Sport.
Szünet után már jóval statikusabb és kiegyensúlyozottabb küzdelem zajlott a pályán, ám a 70. percre a sorozatos szebeni sérülések felborították az egyensúlyt: már mind az öt cseréjét elhasználta Dorinel Munteanu vezetőedző, amikor Ionut Barstan bokája is kifordult, és a cserejátékos nem tudta folytatni a mérkőzést. A hajrát így az FK uralta, azonban nem bírta feltörni a kapuja elé húzódó hazai csapat védelmét: Eppel közeli lövését, majd Razvan Trif fejesét is bravúrral védte David Lazar kapus. A Csíkszereda a 11. helyen áll, négypontos előnnyel az osztályozós pozíciókhoz képest.
Ugyancsak az alsóházban a Botoșani hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Galaci Otețul gárdájával. Előbbi 31 ponttal a 9., utóbbi 28-cal a 10. helyet foglalja el a tabellán.
A felsőházi rájátszásban kolozsvári rangadó volt szombaton, amely a CFR sikerével zárult. A vasutasok Cordea 70. percben, büntetőből szerzett találatával tartották otthon a 3 pontot. Győzelmével a CFR 1 pontra megközelítette a 4. helyen álló U-t, karnyújtásnyira van a nemzetközi kupaindulás lehetősége.
CSAK SAJÁT