Sikerrel vette a 16. Dakar-raliját Gyenes Emánuel
Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a szombaton véget ért, 48. Dakar-ralit Szaúd-Arábiában. A szatmárnémeti születésű és pályafutása 16. Dakarján részt vett Gyenes Emánuelnek sikerült teljesítenie a zárószakaszt, a 26. helyen végzett, az összetettben pedig 25. lett.
Ismeretes, hogy a harmadik szakasz során történt balesetében nem csak a motorja sérült, hanem a beütötte a fejét is. Amiatt folyamatos látásproblémákkal bajlódott, nem érzékelte tökéletesen a szintkülönbségeket, ami alaposan megnehezítette a versenyzését.

A 48. Dakar-ralinak – a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenyének – több mint 800 résztvevője volt, és csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt, valamint majdnem 8000 kilométeres össztávot teljesítettek az indulók Szaúd-Arábiában.
Az idei volt a hatodik Dakar, amelyet a szaúdi sivatagban bonyolítottak le.
Nasszer al-Attijah hatodik sikere az autósoknál, dráma a motorosoknál
Az 55 éves al-Attijah – aki sportlövőként a 2012-es londoni olimpián bronzérmes lett skeetben – hatodszor bizonyult a legjobbnak, korábban 2011-ben, 2015-ben, 2019-ben, 2022-ben és 2023-ban nyert. Ezúttal Daciával versenyezett, a tavaly bemutatkozott gyártónak ez az első győzelme a Dakaron.
A verseny honlapja szerint a katari pilóta kilencedikként zárt a szombati utolsó szakaszon, de összetettben így is közel tíz percet megőrzött előnyéből a spanyol Nani Romával szemben.
A Janbu környéki etapot a Romához hasonlóan Forddal versenyző svéd Mattias Ekström nyerte, aki harmadik lett összesítésben.
A motorosoknál drámaian alakult a zárószakasz, a több mint háromperces előnnyel az élről kezdő, korábbi kétszeres győztes amerikai Ricky Brabec ugyanis eltévedt, Benavides pedig ezt kihasználva két másodperccel megelőzte összetettben.
Ez a legkisebb különbségű siker a verseny történetében, Luciano Benavides pedig először diadalmaskodott.
A KTM-mel versenyző dél-amerikai motoros – akinek bátyja, Kevin 2021-ben és 2023-ban megnyerte a Dakart – második lett a 105 kilométeres távon, míg Brabec tizedikként ért be Hondájával, miután hét kilométerrel a cél előtt elvétette az útvonalat. A szakaszon és összetettben is a spanyol Tosha Schareina lett a harmadik.
CSAK SAJÁT