Sepsi OSK: döntetlen hazai pályán az utolsó előtti ellen

A sérülések és koronavírus fertőzés által megtizedelt Sepsi OSK 2-2-es döntetlent játszott az FC Voluntari csapatával.

Szombaton lépett pályára a sepiszentgyörgyi csapat a Voluntari ellen a Liga 1 20. fordulójában. Alacsony színvonalú játék folyt az első félidőben  a sepsiszentgyörgyi pályán, mindkét csapat céltalanul és eredménytelenül ívelgette előre a labdákat. A hazaiak azonban sokkal hatékonyabban csinálták ezt, mint a regáti csapat játékosai: a vendégeknek egyetlen kaput eltaláló lövésük sem volt, a Sepsi ellenben két szabadrúgásból is gólt szerezett.

A meccs elején, Tamás Nándor felrúgása után Bogdan Mitrea lőtt 18 méterről, ballal a sorfal fölött a bal felső sarokba, a 32. percben pedig Eder González előreívelt labdáját Boubacar Fofana az ötös bal sarkáról a hosszú sarokba fejelte.

Szünetben hármat is cserélt Bogdan Andone, a Voluntari edzője, és az újak közül a bal szélen elfutó Alexandru Stoica rögtön lőtt is egy kapufát, a kipattanó labdát pedig Antoni Ivanov vágta fölé. A Sepsi előnye pedig gyorsabban olvadt el, mint a tavaszias időben az Astra elleni meccse előtt a lelátóra épített hóemberszurkolók: előbb Ivanov másolta le Mitrea szabadrúgását, csak ő a jobb felső sarokba csavarta a labdát, majd tíz perccel később Viktor Angelov beadása után Stoica estében lőtt a bal alsóba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az utolsó húsz percben hiába játszot mezőnyfölényben a Sepsi, a beadások egyszer sem találták meg a támadókat. A döntetlennel a Sepsi OSK maradt a 4. helyen 33 ponttal, míg a Voluntari a 14. helyre lépett elő, 17 pontja van.

(Fotó: Sepsi OSK)

Kapcsolódók

Kimaradt?