Román hoki: elköszönt edzőjétől a Brassói Corona
A válogatottat is edző kanadai Dave Macqueen 2020 óta vezette a barcaságiakat, ez idő alatt három bajnoki címet, két kupát és egy Erste Ligát nyert a csapattal.
Fontos bejelentést tett hétfő este Facebook oldalán a Brassói Corona hokicsapata. A tavaly triplázó brassóiak a bajnokságban, a kupában és az Erste Ligában sem tudtak címet védeni idén, bár előbbi kettőben eljutottak a döntőig, összeségében nem tudhatnak maguk mögött sikeres szezont.
A barcaságiak közleményekben kiemelik az öt év után búcsúzó tréner érdemeit, hiszen összesen hat fontos trófea kötődik a nevéhez, valamint az, hogy a Kontinentális Kupában idén harmadik fordulóig vezette csapatát, ami a legjobb romániai eredmény, amióta a ma ismert rendszerben bonyolítják le a nemzetközi sorozatot.
Dave Macqueen a csapattól való elköszönése után a válogatottra koncentrálhat, ugyanis az általa edzett nemzeti együttes a hónap végén megkezdi szereplését a sepsiszentgyörgyi 1/A divíziós világbajnokságon, ahol a bent maradás lehet a reális cél Olaszország, Nagy-Britannia, Japán, Ukrajna és Lengyelország ellen.
Mivel múlt héten az Erste Ligából is búcsúzott a GYHK ellen, a szezon gyakorlatilag véget ért a Brassói Corona számára. A sorozat fináléja egyébként kedden kezdődik, de a hivatalos bejelentés szerint az előzetes tervekkel ellentétben technikai okok miatt sem a román, sem a magyar tv-csatornák nem közvetítik a meccset, csak az Erste Liga TV.
CSAK SAJÁT