Peking 2022: lemaradt az olimpiáról a magyar női hokiválogatott

A magyar női jégkorong-válogatott 5-1-re kikapott a házigazda cseh csapattól a chomutovi olimpiai selejtező vasárnapi játéknapján, így nem jutott ki a pekingi játékokra.

Egyszerű volt a képlet: mivel mindkét csapat megnyerte első két összecsapását, így a találkozó győztese váltja meg a pekingi repülőjegyét. A magyarok helyzetét nehezítette, hogy szombaton 22.30-kor fejezték be a norvég elleni nehéz mérkőzésüket, míg a házigazda előző nap délután lépett pályára, és könnyen verte a lengyeleket.

Gyorsan, már 84. másodpercben vezetést szerzett az esélyesebb házigazda, egy centerezés után Klara Hymlarovának nem volt nehéz dolga. Egy rövid szakaszt leszámítva a csehek birtokolták többet a korongot, majd egy kapu előtti kavarodásnál Lenka Serdar emelt a hálóba. A rossz sorozat nem ért véget: hiába került emberelőnybe a magyar válogatott, és hozta el a korongot a támadóharmadban, ezzel Vendula Pribylova lépett ki, és nem hibázott.

A második harmadban is hasonló volt a forgatókönyv: a csehek irányították a játékot, a magyaroknak elvétve akadtak helyzetei. A 28. percben villámgyors akcióból a csehek két passzból a vendégkapu előtt teremtek, és Samantha Ahn Kolowratova Németh Anikó válla fölött a hálóba emelt.

Szinte hibátlanul védekezett a cseh válogatott, jól őrizte előnyét, és amikor a hajrában még egyszer emberelőnybe került, Denisa Krizova használta ki, hogy a védők nem tudtak felszabadítani. Az 58. perc végén Huszák Alexandra kerülte meg a kaput, és húzta be a rövid sarokba a pakkot, így sikerült szépíteni.

A női jégkorong 1998 óta szerepel az olimpia műsorán, a magyarok - akik idén először játszhattak világbajnokságon az elitben, és végeztek a kilencedik helyen - sohasem jutottak el játékokra, de most voltak hozzá a legközelebb, egyetlen győzelemre.

„Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, és ráadásul kemény menetrendünk volt: előző nap este nyolckor játszottunk nehéz meccset, most pedig délután négykor. A csehek megérdemelten jutottak ki az olimpiára, talán az egyik legjobb mérkőzésük volt, amit tőlük láttam. Mi nem tudtunk élni az eséllyel” – mondta a találkozó után Lisa Haley.

Így aztán Chomutovból a csehek, Füssenből a dánok, míg Luleából a svédek jutottak ki az olimpiára, előbbi két együttes fennállása során először.

A pekingi olimpia női tornájának csoportbeosztása:
A csoport: Egyesült Államok, Kanada, Finnország, Oroszország, Svájc
B csoport: Japán, Csehország, Dánia, Svédország, Kína

Eredmény, 3. forduló:
Csehország-Magyarország 5-1 (3-0, 1-0, 1-1)
Norvégia-Lengyelország 7-1 (2-0, 2-1, 3-0)

1. Csehország 9 pont
2. Magyarország 6
3. Norvégia 3
4. Lengyelország 4

Kapcsolódók

Kimaradt?