Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek

Fotó: Agerpres/EPAAz olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

Az MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szabályai szerint több feltétele van annak, hogy egy versenyző egy ország színeiben részt vegyen ISU-versenyen:

  • az adott ország állampolgársága, amely képviseletében a versenyző indulni kíván;
  • amennyiben korábban más ország versenyzője volt, 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amin a korábbi ország képviseletében indult;
  • a versenyző kiadásáról kérelem alapján az eredeti ország szövetségének döntenie kell, ennek feltétele, hogy minden esetlegesen fennálló szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között.

A Liu fivérek magyar versenyzőként beírták magukat a magyar sporttörténelembe. Számtalan verseny győztesei voltak magyar színekben, döntő részük volt az első magyar téli olimpiai arany megszerzésében váltóban, Liu Shaoang pedig Magyarország első téli egyéni olimpiai győztese.

A MOB sajnálja a helyzetet

„A Magyar Olimpiai Bizottság semmit nem tud tenni ilyen esetben, mert a versenyzők a szövetségekkel és klubjaikkal vannak szerződésben” – mondta az M1 aktuális csatornának Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. - „Váratlanul nem ért a hír, mert múlt héten beszéltem a fiúkkal. Lehetett látni előre, hogy valami nem jól alakul ebben az ügyben, mivel az edzőjük, Lina elment Magyarországról, ők pedig őt akarták követni”.

A sportvezető jelezte: felajánlotta segítségét, hogy esetleg közvetít a felek között. Hozzátette, a MOKSZ minden megtett, de valószínűleg Kínával nehéz versenyezni, a versenyzők pedig nagyon ragaszkodnak az edző személyéhez.

„Nem titok, a 2026-os, milánói téli olimpián nagyon számítottunk rájuk. Óriási a potenciál bennük, ami érmekben mérhető. De az az igazság, hogy ez az ő döntésük, és ha ezt eldöntötték, akkor nem tudunk mit csinálni. Mi mindenképpen nagyon büszkék vagyunk rájuk és köszönjük, amit Magyarországért, a korcsolyasportért és az olimpiai mozgalomért tettek” – mondta Gyulay, aki szerint olyan klasszist képviselnek a Liu fivérek, amit nehéz lesz pótolni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A pekingi olimpia után a Liu-fivérek jelezték, hogy követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát - Kínában készülnek az idényre.

A MOKSZ a következő elnökségi ülésén fog dönteni arról, hogy hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.

Hétfőn a szövetség arról tájékoztatta a közmédiát, hogy a Liu fivérek nem indulnak az Alta Valtellina Trophy elnevezésű bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon a hétvégén. (A világkupa-sorozat első és második fordulóján, Montrealban és Salt Lake Cityben a magyar short track-válogatott gazdasági okok miatt nem vett részt.)

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két arany- és két bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?