Négysáncverseny: nem indulhatnak a lengyelek az első állomáson

Ugyan a lengyel Dawid Kubacki nincs csúcsformában, végképp lehetetlenné tette egy évvel ezelőtti sikerének megismétlését, hogy a teljes lengyel csapat kénytelen kihagyni az oberstdorfi nyitóállomást, mivel Klemens Muranka koronavírustesztje pozitív eredményt hozott.

Kubacki győzelme azért is valószínűtlen volt, mert Halvor Egner Granerud jelenleg kiemelkedik a mezőnyből. A 24 éves norvég ugró az eddigi hét világkupa-viadalból ötöt megnyert, negyedik helynél pedig egyszer sem végzett hátrébb, így toronymagasan vezeti a pontversenyt. Az egyetlen, ami ellene szól, az a rutintalansága, mivel a mostani szezon előtt még csak dobogós helyen sem zárt vk-versenyeken. A legendás négyállomásos sorozat viadalain pedig eddig a 2019-es bischofshofeni hetedik hely volt a legjobbja.

Legnagyobb kihívója a nagysáncon világbajnoki címvédő Markus Eisenbichler, aki a jelenlegi vk-széria első két állomásán győzött. A 29 esztendős német két alkalommal másodikként zárt Granerud mögött. Eisenbichler nemcsak korából fakadóan rutinosabb, hanem a korábbi Négysáncversenyekről is jobb eredményei vannak, két évvel ezelőtt például mindkét németországi állomáson és összetettben is második lett.

Rajtuk kívül a többiek végső sikere meglepetés lenne, mert senki más nem tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni, ami pedig a legfontosabb a Négysáncversenyen. Szakértők szerint az osztrák Daniel Huber és a norvég Robert Johansson versenghet még a pódiumért, nekik egyaránt két-két dobogós helyük van az aktuális vk-ban, illetve a német sírepülő-világbajnok, Karl Geiger is beleszólhat a küzdelembe, ha koronavírusos megbetegedése után visszanyerte a formáját.

A néhány héttel ezelőtti sírepülő-vb-n ezüstérmes Granerud dominanciája viszont akár azt is elképzelhetővé teszi, hogy százszázalékos teljesítménnyel diadalmaskodik. A Négysáncverseny történetében erre mindössze hárman voltak képesek: a német Sven Hannawald (2001–02), a lengyel Kamil Stoch (2017–18) és a japán Kobajasi Rjoju (2018–19).

A vk-sorozatba tartozó esemény kedden Oberstdorfban kezdődik, majd január elsején Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Ezután a mezőny átköltözik Ausztriába: január 3-án Innsbruckban, három nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.

(Címlapi fotó forrása: Twitter/Vierscahnzentournee)

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?