banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Labdarúgás: a Topolya a Ferencváros elleni győzelemmel avatta új pályáját

Az Európa Liga csoportkörében érdekelt Ferencváros vendégjátékával avatták fel a délvidéki Topolya SC új pályáját pénteken délután. A szerb első osztályban szereplő gárda ezzel három év zentai albérlet után költözhet vissza hazai körülmények közé. Az UEFA előírásoknak megfelelő, nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas stadion a magyar állam támogatásával készült el.

Ünnepre gyűlt össze Topolya és környékének futball-szerető közönsége pénteken. A Délvidéken is rendkívül népszerű Ferencváros abból az alkalomból érkezett a kisvárosba, hogy elkészült a szerb első osztályban vitézkedő TSC új pályája. A kék-fehérek 2018 óta tartó zentai kényszer-albérlete ért véget ezzel.

Megadták a módját a mérkőzés felvezetésének a hazaiak. Az impozáns, 4500 néző befogadására alkalmas létesítmény a Magyarország határain kívül élő magyarság sportéletét támogató magyar állami program keretében épült meg mintegy 10 millió eurós beruházással.

A találkozót megelőző ünnepség során elhangzott, hogy az FTC és a TSC rendkívül jó kapcsolatot ápolnak egymással. A sportkrónikák szerint a két gárda 1927-ben mérkőzött meg először, legutóbb pedig 1980-ban októberében találkoztak Topolyán. Az akkori mérkőzés két főszereplője, a Ferencvárosban pályára lépő Nyilasi Tibor és a Topolyát erősítő Kovács István egyaránt gólt szerzett a 41 évvel ezelőtt lejátszott, 2-2-re végződő összecsapáson. A két legendás játékos közösen vágta át a stadionavató szalagot, majd végezte el a meccs kezdőrúgását.Klublegendék a főszerepben | Fotó: FK TSC Facebook-oldal

A Topolyai SC egyébként a 2018/2019-es szezonban jutott fel a szerb első osztályba és a debütáló évében rögtön a nemzetközi szereplést biztosító 4. helyen végzett. A kék-fehérek a FCSB ellen bizonyíthattak, és maradtak alul büntetőrúgásokkal, emlékezetes gólzáporos, hosszabbításban 6-6-ra végződő összecsapás után.  

Az avató során a TSC elnöke, Zsemberi János kiemelte: csupán pályaavatóról van szó, hiszen múzeumot, rehabilitációs központot és szálloda építését is tervezik a stadion szomszédságában, ezekkel lesz teljes a létesítmény.Betyáros élőkép a topolyai szurkolóktól | Fotó: nso.hu, Tőke J.

A Száz év barátság nevet kapó esemény fő attrakciója természetesen a két csapat mérkőzése volt, amely barátságos volta ellenére jó iramú, kemény belépőktől sem mentes összecsapást hozott.  A hazai fanatikusok hatalmas „Itthon vagyunk!” felirattal, monumentális élőkép felmutatásával és pirotechnikai bemutatóval emelték a hangulatot.

A történelmi első találatot Jug Sztajonev lőtte a tartalékos összeállításban pályára lépő Ferencváros ellen. A TSC támadója a 15. percben jobb oldali akció végén gurított Szécsi lábai között a vendégek hálójába (1-0). A Ferencvárosnak a 83. percben volt válasza, Vécsei büntetőből volt eredményes (1-1). Ekkor a hazaiak már egy emberrel kevesebben voltak a pályán, ugyanis Szantracs a 80. percben megkapta a második sárga lapját és így idő előtt mehetett zuhanyozni. Azonban itt még nem volt vége, a Topolya a 91. percben Djakovac hatalmas góljával szerezte meg újra a vezető-, egyben a győztes találatot.

A hazatérő Topolya így győzelemmel avatta fel vadonatúj pályáját.

Topolyai SC – Ferencvárosi TC 2–1 (1–0)
Topolya, Városi Stadion, 4000 néző. V: N. Szimovics
TSC: N.  Filipovics (Jorgics, a szünetben), Sztojkovics (Marszenics, 79.), Antonics, Calusic (B. Varga, 11.) – Sztanojev (Milicsevics, 45.), N. Petrovics, (Sztoiljkovics, 67.), Tomanovics (Sz. Szantracs, a szünetben), Bocskay (Csákány, 79.), Banjac (Susnjar, 79., Svilar, 88.) – Zec (Dakovac, a szünetben), Sz. Vukics (Ratkov, 66.). Vezetőedző: Mladen Krsztajics
FTC: Szécsi G. (Mergl, a szünetben), Könczey, Cubra (Orosz Ma., 82.), S. Mmaee (Arday, 82.), Cabraja (Vida Kristóf, 62.) – Leandro, Somália (Nicolo Mazzonetto, 82.), Vécsei, Nagy Ol., Nguen (Gera Zalán, 82.), Z. Jones. Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: Djakovac (90+1.), Sztanojev (15.) , ill. Vécsei (83. – 11-esből)
Kiállítva: Szantracs (81.)

(Borítókép: FK TSC Facebook-oldal)

Kapcsolódók

Kimaradt?