Kolozsvári CFR: Hindrich Ottó nem eladó

Fotó: AgerpresA Kolozsvári CFR kevesellte a felajánlott 700 ezer eurót, ezért nem adta el Hindrich Ottót, 19 éves magyar nemzetiségű kapusát a Puskás Akadémiának - írta a Cluj24.ro helyi portál Nelutu Varga klubtulajdonos nyilatkozatát idézve.

Nelutu Varga elmondta: a klub által nevelt 19 éves Hindrich Ottó teljesítménye felkeltette az érdeklődést az európai klubokban. „Az asztalomon van egy 700 ezer eurós ajánlat Hindrichért Magyarországról, a Puskás Akadémiától. Mi többet akarunk kapni. Ez nem az az ajánlat, amit remélünk érte. És Hindrich most nem is mehet el a CFR-től” – idézte a klubtulajdonos nyilatkozatát a Cluj24.ro.

Hindrich Ottó a Kolozsvári CFR gyermekcsapatában kezdte, 17 évesen állt először a felnőtt együttes kapujában bajnoki mérkőzésen. A bajnokság őszi idényében, azt követően, hogy visszatért Dan Petrescu a csapat kispadjára, folyamatosan kezdőként léphetett pályára. A 193 centiméteres hálóőr hét egymást követő bajnoki mérkőzésen nem kapott gólt.

Hindrich Ottó a sportolás mellett tavaly kiváló eredménnyel érettségizett a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, mely a legrangosabb erdélyi magyar iskolák egyike.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?