Kitoloncoltatnák Cristiano Ronaldót ágyéktáji „matatása” miatt

Feldühítette viselkedésével a szaúdiakat Cristiano Ronaldo; a 38 éves aranylabdás portugál klasszis az ágyékához nyúlt, amikor az Al-Hilal ellen 2-0-ra elveszített labdarúgó-bajnoki mérkőzés után elhagyta a pályát.

Cristiano Ronaldo | Fotó: az Al-Nasszr FC Facebook-oldala

Sajtóbeszámolók szerint reakcióját a házigazdák szurkolói válthatták ki, akik argentin riválisa, Lionel Messi nevét skandálták a lelátón. A videófelvételek tanúsága alapján az Al-Nasszr futballistája a nemiszervét „markolászta” mialatt az öltözőbe vonult, szemérmetlen tette pedig Szaúd-Arábiában bűncselekménynek minősül – hívta fel a figyelmet Nouf bint Ahmed, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Jogi Bizottságában dolgozó ügyvéd egy Twitter-bejegyzésben. „A közszeméremsértés bűncselekmény, amennyiben külföldi állampolgárok követik el letartóztatással és kitoloncolással büntethető” – hangsúlyozta. Nouf bint Ahmed ugyanakkor nem csak az arab állam törvényeit ismertette, hanem azt is mondta, hogy panaszt nyújtanak be az ügyben a minisztériumhoz. „Nem követem a sportot, de még ha az Al-Hilal szurkolói provokálták is, nem reagált megfelelően” – írta az ügyvéd.

A szaúdi sportsajtó képviselőit is megbotránkoztatta a portugál. Osman Abu Bakr sportújságíró szerint a közösséggel szembeni erkölcstelen gesztusa miatt fel kellene bontani vele az évi 170 millió fontos szerződését.

Klubja, az Al-Nasszr azzal magyarázta Cristiano Ronaldo ágyéktáji „matatását”, hogy a játékos a mérkőzés során megsérült azon a tájékon. „Érzékeny részén érte ütés. A többiek gondoljanak, amit akarnak” – közölte a rijádi klub. Azt is tudni kell, hogy az arab bajnokságban 24 lejátszott meccs után az Al-Ittihad mögött második helyen álló alakulatot épp az országot kormányzó koronaherceg, Mohammed bin Szalman támogatja, ezért nehéz elképzelni, hogy pusztán a közvélemény nyomására bármilyen szankciót is kirónának az aranylabdás portugálra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?