Jégkorong-vb: hosszabbítás után győzte le a franciákat a magyar válogatott

A magyar jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a francia csapatot a világbajnokság 3. fordulójának keddi játéknapján, Tamperében.

Új korszak kezdődött a magyar hoki történetében: a harmadik, elit világbajnokságán szereplő válogatott fennállása során először lépett úgy jégre, hogy tudatosan készült arra a riválisára, amely ellen reálisan volt esélye a pontszerzésre. Egy esetleges alapjátékidős, azaz három pontot érő győzelemmel a remélt bennmaradás is közel került volna.

Viszont az ellenfél is tudta: a magyarokat le kell győznie az elitben maradásért. A Constantine-együttes két vereséggel (Dánia 3-1, Egyesült Államok 7-1) kezdett, a franciák viszont egy hosszabbításos sikerrel és vereséggel már három pontot gyűjtöttek. Keretükben tizenkét légiós - köztük a fehérvári Guillaume LeClerc, valamint az NHL-es Alexandre Texier - kapott lehetőséget.

A kapitány a támadótriókat nem bolygatta meg, a harmadik sorba Kóger Dániel helyett Terbócs István került vissza, míg a kapuban a dánok ellen remeklő Bálizs Bence kezdett. A nézőtéri hangpárbajt egyértelműen a közel ezerfős magyar sereg nyerte.

Fotó: MTIA kezdés után hamar emberelőnybe kerültek a magyarok, de helyzetig sem jutottak, majd azonos létszámban felpörögtek a felek, ugyanakkor érződött, hogy mindkét együttesnek fontos a biztonság, amit jól mutat, hogy az első francia kapura lövésre bő kilenc percet kellett várni. Egyértelműen azonos erők csatája zajlott a jégen, amikor a 14. percben Anthony Rech közel állt a gólszerzéshez, a védők azonban tisztáztak előle. A szünet előtt néhány perccel Stipsicz Bencét állították ki, a fracniák pedig kihasználták az előnyt: Charles Bertrand kapáslövésével szemben Bálizs tehetetlen volt, a maszkjáról pattant be a pakk. Ennek ellenére nem kellett hátrányban pihenőre vonulniuk Sebők Balázséknak, ugyanis 20.1 másodperccel a pihenő előtt Stipsicz távoli lövése a lábak sűrűjében utat talált a kapuba. Ez volt az első gól a tornán, amikor a magyar elsőszámú támadósor a jégen volt.

Óriási magyar helyzettel indult a második harmad, ám Sebastian Ylonen nagyot védett, majd hiába következett egy 76 másodperces dupla emberelőny, hősies védekezéssel túlélték ezt a szakaszt a franciák. A meccs derekán viszont egy rossz cserét kihasználtak, az első kísérletet még védte Bálizs, azonban Louis Boudon a kipattanóból nem kegyelmezett. Ekkor egyértelműen a franciák játszottak fölényben, ráadásul Stipsicz megint kiült a büntetőpadra visszahúzásért, viszont a magyar együttes jól védekezett hátrányban, egy ízben pedig Bálizs mamuttal védett hatalmasat. A francia gól utáni francia nyomást aztán magyar gól zárta le, miután az elsősoros Galló Vilmos villant, erőszakosan korongot szerzett, és egyenlített. A harmad végén még Szabó Bence sem úszott meg kiállítás nélkül a szabálytalanságot, majd Stipsicz harmadszor is kiült, de volt egy francia büntetés is, így csak szimpla előnye volt a riválisnak, amit nem tudott gólra váltani.

A záró játékrész elején újabb, a harmadik magyar fór következett, de ez is kimaradt. A folytatásban folyamatos volt a játék, alig volt játékmegszakítás, viszont így a helyzetek is elmaradtak. Jöhetett a hosszabbítás, melynek elején Erdély Csanád előbb szóló rontott, a visszaszerzett korongot azonban újra kapura lőtte, az kipattant a francia kapus lábvédőjéről, az érkező Bartalis István pedig nem hibázott.

Keserédes siker

Kevin Constantine szövetségi kapitány szerint az elitben az dönt, hogy melyik csapatnak jobb az emberelőny-kihasználása, illetve emberhátrány-kivédekezése, kinek van jobb lövése, és ezekben mindenképpen fejlődnie kell együttesének, mert a mostani diadalban több volt. "Persze, jó nyerni, főleg ezen a szinten, ám ha belőttük volna valamelyik emberelőnyünket, különösen a kettős fórt, vagy kivédekeztük volna a hátrányunkat, akkor már hatvan perc alatt lezárhattuk volna az összecsapást. Mindenképpen változtatnunk kell ezen a mentalitáson, mert vár még ránk több meccs itt Tamperében" - mondta az MTI-nek az amerikai kapitány. - "Több lövésre lesz szükség, több agresszivitásra, több olyan lövésre, amit nem lát az ellenfelek kapusa. A mi kapusteljesítményünkkel elégedett vagyok, és azzal is, hogy a bekapott gólok után kétszer is gyorsan egyenlítettünk."

Hári János kiemelte, az volt a fontos, hogy most, a franciák ellen játszanak jól. "Most több gólt is lőttünk, mégis csalódott vagyok, mert három pontot érően tudtunk volna nyerni. A saját játékunkkal törődtünk, és látjuk, hogy képesek vagyunk nyerni nálunk magasabban jegyzett csapat ellen" - tette hozzá az egy asszisztot jegyző Hári.

Sebők Balázs szerint keserű érzés, hogy úgy nyertek, volt ebben több is, nem két, hanem három pont. "Mennünk kell tovább, mert a mai siker nem elég a bennmaradáshoz. Sokkal több korongot kell kapura tennünk, a mai még mindig kevés, 21 kapura lövésünk egy hosszabbításos meccsen. Ezen kívül az emberelőnyben is jelentősen kell fejlődnünk. Profik vagyunk, a lejátszott meccsek már a múlt, az osztrákok ellen kell kivívni a bennmaradást, és erre képesek vagyunk" - mondta az MTI-nek a két gólpasszt adó csatár.

A 26 lövést hárító Bálizs Bence a 2012-es ljubljanai divízió I/A tornán nyert ezt megelőzően utoljára vb-meccset, és ez volt pályafutása első elites diadala. "Megdolgoztunk a mai sikerért. Sokat beszélgettünk a hátvédekkel, miként tudnak úgy helyezkedni, hogy lássam a lövéseket. Jól együtt tudunk dolgozni, és sokat segítenek a többiek. Nagyon örülök a győzelemnek, de még nem végeztünk!"

A tornán eddig két gólt szerző Sofron István szintén csalódottságának adott hangot, mert nem sikerült a terv, a három pont megszerzése, így minden bizonnyal az osztrákok ellen, hétfőn kell megszerezni azokat a pontokat, amivel benn lehet maradni az eltiben. "Keserédes a boldogságom, szerettünk volna hatvan perc alatt győzni, ez nem sikerült. Így meg kell mutatnunk az osztrák ellen is, hogy itt a helyünk. Az első lépcsőfokot megtettük" - mondta Sofron.

A győztes gólt szerző Bartalis István is kiemelte, nem tud igazán örülni a két pontnak. "Tudunk ennél is jobban játszani, vannak dolgok, amin javítanunk kell. Most kicsit örülünk a győzelemnek, azonban még nincs vége a vb-nek, nincs meg a bennmaradás, amiért jöttünk" - mondta az MTI-nek a fehérvári támadó.

A csoport, 3. forduló:

  • Németország–Egyesült Államok 2–3
  • Finnország–Svédország 1–2 – szétlövéssel
  • Magyarország-Franciaország 3-2 (1-1, 1-1, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
  • Dánia-Ausztria 6-2 (1-0, 1-1, 4-1)

1. Egyesült Államok    9 pont
2. Dánia                        8 (13-6)
3. Svédország              8 (8-1)
4. Franciaország          4
5. Finnország               4
6.  Magyarország        2
7. Ausztria                    1
8. Németország          0

B csoport, 3. forduló

  • Svájc-Kazahsztán 5-0 (1-0, 2-0, 2-0)
  • Norvégia-Szlovénia 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
  • Lettország-Csehország 4-3
  • Kanada-Szlovákia 2-1

1. Svájc                9
2. Kanada           8
3. Csehország     7
4. Szlovákia        4 (5-6)
5. Norvégia         4 (4-7)
6. Lettország       2 (5-11)
7. Kazahsztán      2 (5-13)
8. Szlovénia         0

A csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, a két utolsó kiesik, és jövőre a divízió I/A-ban szerepel.

Kapcsolódók

Kimaradt?