IFFHS: Puskásék „őrületes” meccsét idézték Lacazette-ék

Az 1955-ös MTK-Honvéd bajnoki mérkőzésnek szentelt kiemelt figyelmet az IFFHS annak apropóján, hogy a francia labdarúgó-bajnokság egyik meccsén is mindkét oldalon akadt olyan játékos, aki négy gólig jutott.

A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet a kettős mesternégyesek rendkívül ritka eseteit elemezve idézte fel a bő 68 évvel ezelőtt történteket, amikor is a két magyar élcsapat egymás elleni összecsapása úgy ért véget 7-9-es eredménnyel, hogy az Aranycsapat két kitűnősége, a házigazda MTK-t (akkori nevén Vörös Lobogót) fémjelző Hidegkuti Nándor és a vendég Honvéd játékmestere, Puskás Ferenc egyformán négy alkalommal talált a kapuba.

Az IFFHS a magyar világklasszisok egyéni teljesítményét méltatva kiemelte azt is, hogy az 1955. január 9-én rendezett mérkőzés összesen 16 gólja önmagában hihetetlen eredmény, a végül a Puskásék sikerével zárult összecsapást „talán minden idők egyik legőrültebb meccsének” minősítette.

Az ominózus francia bajnokit május 7-én a Lyon és a Montpellier játszotta, a hazaiaknál Alexandre Lacazette, a vendégeknél Elie Wahi volt négyszer is eredményes. Utóbbi ráadásul alig 15 perc alatt talált be ennyiszer, 1-0-ról 1-4-re változtatva az állást, végül azonban - alapvetően Lacazette-nek köszönhetően - a Lyon nyert 5-4-re.

Kapcsolódók

Kimaradt?