Hazai győzelem született a román–magyar válogatott edzőmeccsen

A keddi döntetlen után csütörtökön 2–1-re legyőzte a házigazda magyar 18 éven aluli (U18-as) utánpótlás-válogatott Románia hasonló korosztályú csapatát.A magyar U18-as csapat | Fotó: mlsz.hu

A héten Balmazújvárosban és Debrecenben játszott egymással felkészülési mérkőzéseket a két U18-as válogatott. Kedden 1–1-re végeztek a felek, ám a csütörtök délelőtti összecsapáson a házigazdák az első félidőben kétgólos vezetésre tettek szert, míg a román csapat csak szépíteni tudott térfélcsere után.

U18-as előkészületi mérkőzés: Magyarország–Románia 2–1 (2–0), gólszerzők: Szendrei (25. és 28.), illetve Chirițoiu (47.).

Érdekesség, hogy az FK Csíkszereda akadémiája – a klub honlapja szerint – mindkét válogatott keretében képviseltette magát egy-egy játékossal: Gergely Botondot a román, Szin Ferencet a magyar szövetségi edző hívta be (utóbbi játékos is az FK növendéke volt, de jelenleg a Puskás Akadémia játékosa).

A jövő héten kezdődő, Magyarországon és Szlovéniában rendezendő U21-es Európa-bajnokságon már tétmeccset játszik egymással a magyar és a román „nagy” utánpótlás-válogatott: az A-csoport második fordulójában március 27-én, szombaton Budapesten az új Bozsik-stadionban lesz a magyar–román meccs. A csoportnak még Németország és Hollandia U21-es válogatottja a tagja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?