Forma-1: már az idén futamot rendeznek Katarban

Teljessé vált a Forma–1 2021-es versenynaptára, miután a sorozat hivatalos honlapján bejelentették, hogy Katarban futamot rendeznek novemberben.

A 2021-es versenynaptár összeállításakor úgy tervezték, hogy november 19. és 21. között is rendeznek egy versenyhétvégét, azonban azt sokáig nem lehetett tudni, hogy pontosan hol. Nemrégiben azonban bejelentették, hogy a Katarban található Losail International Circuit ad otthont az idei szezon 20. fordulójának.

Fotó: Formula 1A közel-keleti ország már jó ideje dolgozik a Forma–1-es futam rendezésének elnyerésén, s már hónapokkal ezelőtt felvetődött, hogy talán a következő évet sem kell megvárnunk az első Katari Nagydíjig. Sőt, a szervezők és a királykategória vezetősége máris hosszú távú megállapodást írt alá.

Az biztos, hogy az idei versenyhétvége után 2022-ben nem lesz futam Katarban, ugyanis ott rendezik a labdarúgó-világbajnokságot. 2023-ban azonban visszatér az F1-es mezőny, és a jelenlegi megállapodás szerint tíz évig helye lesz a versenynaptárban Katarnak. A fővárostól nem messze fekvő versenypályán 2004 óta rendeznek MotoGP-s versenyeket, ám könnyen lehet, hogy az első F1-es futam után egy másik pályán kerül sor a jövő Katari GP-jeire – erről egyelőre nem született döntés.

Kapcsolódók

Kimaradt?