Férfi kézi BL: a negyeddöntőben búcsúzott a Veszprém

Fotó: MTIA Telekom Veszprém a negyeddöntőben búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a csütörtöki visszavágón házigazdaként ugyan 32-30-ra legyőzte a HBC Nantes csapatát, de összesítésben a franciák 62-60-ra megnyerték a párharcot.

Csaknem telt ház, közel 4500 néző és nagyszerű hangulat fogadta a csapatokat Veszprém Arénában, ám ez nem a hazaiakat segítette, ugyanis öt perc után a pontosabban, hatékonyabban játszó Nantes 5-2-re vezetett, így David Davis veszprémi vezetőedző szokatlanul korán, már a nyolcadik percben időt kért, majd kapust cserélt. Ezt követően felzárkózott egy gólra az előző idény negyedik helyezettje, majd 10-10-nél egyenlített, a 22. percben pedig - a meccs során először - átvette a vezetést. Petar Nenadic irányítójátéka, az egyre javuló védekezés, Vladimir Cupara védései és Omar Jahja, illetve Nikolaj Markussen góljai mind-mind hozzájárultak a háromgólos előny kialakulásához (15-12), de a 27. percben a harmadik kiállítása miatt a Veszprém elveszítette védelme egyik oszlopát, a szlovén Blaz Blagotinseket. Az első félidő hajrájában is fölényben voltak a hazaiak, akik a szünetben 18-15-re vezettek.Fotó: MTI

A második felvonás elején a magyar bajnokcsapatból Lékai Máté is kivált bokasérülés miatt. A Veszprém már néggyel is vezetett, ám a franciák három és fél percben belül egyenlítettek - ezért Davis újfent időt kért -, sőt csakhamar fordítani tudtak (23-25). Ebben az időszakban nem volt hatékony a házigazda védekezése, de ezen ismét sikerült javítania, és a Nantes 9-3-as sorozatára egy 6-1-es szériával válaszolt. Öt perccel a vége előtt, 31-28-as állásnál David Davis kihasználta az utolsó időkérési lehetőségét, majd a folytatásban a franciák a kapusuk lecserélésével átálltak a létszámfölényes támadójátékra. Hamarosan biztossá vált, hogy a hazaiaknak legalább öt góllal kell nyerniük a továbbjutáshoz, de egyre kevesebb idejük volt, ráadásul támadásban több hibát is elkövettek, a 32-30-as siker pedig nem bizonyult elegendőnek számukra.Fotó: MTI

A veszprémiek közül Petar Nenandic hét, Omar Jahja hat, Rogerio Moraes öt gólt szerzett. A másik oldalon David Balaguer hat, Eduardo Gurbindo és Dragan Pechmalbec öt-öt találattal zárt. A hazai kapusok közül Rodrigo Corrales öt, Vladimir Cupara négy lövést védett.

David Davis a lefújás után elmondta, szerinte az első mérkőzésen ment el a továbbjutás, mert bár a visszavágón mindent megtettek, hogy javítsák a múlt héten elkövetett hibákat, de ez nem volt elég. Hozzátette, csapatának az idegenbeli találkozó volt az egyik legrosszabb mérkőzése a szezonban, a négygólos hátrány pedig soknak bizonyult. „Ahogyan vártuk, nehéz volt a mai meccs, és bár harcolt a csapat, a Nantes összességében jobb volt” – nyilatkozta. A veszprémi szakvezető hangsúlyozta, a klub számára nem jó eredmény a negyeddöntős búcsú, mert minden évben el akarja érni a négyes döntőt, és ott a győzelemért harcolni, de nem sikerült 120 percig jól játszani, ezért esett ki a csapat, pedig a visszavágón a játékosok a maximumot adták ki magukból.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő

  • Telekom Veszprém-HBC Nantes (francia) 32-30 (18-15), Továbbjutott: a Nantes, 62-60-as összesítéssel
  • Barcelona (spanyol)-Meskov Breszt (fehérorosz) 40-28 (21-13), Tj.: a Barcelona, kettős győzelemmel 73-57).
  • Paris Saint-Germain (francia) - THW Kiel (német) 34-28 (16-15), Tj.: a PSG (63-59)
  • Flensburg-Handewitt (német) - Aalborg HB (dán) 33-29 (14-16), Tj.: az Aalborg (55-54)

Az elődöntő sorsolására pénteken 18 órától kerül sor, a négyes döntőt pedig június 12-13-án rendezik Kölnben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?