Eduarda Amorim lett az évtized női kézilabdázója

Eduarda Amorimot, a Győri Audi ETO KC brazil klasszisát választották az elmúlt évtized legjobb női kézilabdázójának, illetve védekezőjének a Handball-Planet kézilabdás szakportál szavazásán.

Fotó: Győri Audi ETO KCA győri klub honlapjának beszámolója szerint az edzőkből, egykori legendás játékosokból és szakújságírókból összeálló zsűri minden poszton három jelölt közül szavazhatta meg a számára legjobbat, emellett a szurkolók is leadhatták voksaikat.

A honlap szerint az elmúlt tíz év legjobbjáról döntő voksoláson Amorim, valamint a korábban szintén Győrben játszó norvég Heidi Löke között 49-49-es döntetlen alakult ki, így a szurkolók által leadott voksok száma döntött a brazil játékos javára (2800-1874).

A védekezők különversenyében a balátlövő világklasszis magasan a legtöbb szavazatot nyerte el a zsűritől, valamint a közönségszavazatok 80 százalékát is ő kapta.

Érdekesség, hogy a nyolcfős álomcsapatból Amorim mellett öt játékos is játszott Győrben: a kapus Katrin Lunde 2010 és 2015, a jobbszélső Jovanka Radicevic 2011 és 2013, a jobbátlövő Nora Mörk 2016 és 2019, az irányító Nycke Groot 2015 és 2019, a beálló Heidi Löke pedig 2011 és 2017 között erősítette a magyar csapatot.

A 34 éves Amorim az elmúlt tíz esztendőben ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győrrel, míg a brazil válogatottat 2013-ban első nem európai csapatként a világbajnoki címig vezette.

Az évtized álomcsapata:
Kapus: Katrin Lunde (norvég, Vipers)
Jobbszélső: Jovanka Radicevic (montenegrói, Buducnost)
Jobbátlövő: Nora Mörk (norvég, Vipers)
Irányító: Nycke Groot (holland, Odense)
Balátlövő: Cristina Neagu (román, Bukaresti CSM)
Balszélső Camilla Herrem (norvég, Sola)
Beálló: Heidi Löke (norvég, Vipers)
Védekező: Eduarda Amorim (brazil, Győri Audi ETO KC)

Kapcsolódók

Kimaradt?