Dubaji tenisztorna: Fucsovics a nyolc között búcsúzott

Fucsovics Márton két játszmában kikapott Andrej Rubljovtól a csütörtöki negyeddöntőben az 1,9 millió dollár összdíjazású dubaji keménypályás férfi tenisztornán.

A nyíregyházi játékos ebben a hónapban másodszor találkozott a második helyen kiemelt orosszal, aki a rotterdami döntőben 7:6 (7-4), 6:4-re legyőzte őt. Négy nappal később is egymással játszhattak volna, de a magyar teniszező kimerültség miatt visszalépett a dohai negyeddöntőtől. Az örökmérleg is Rubljov felé billent a találkozót megelőzően, 3-2-re vezetett Fucsoviccsal szemben.

Csütörtöki összecsapásukon a magyar Davis Kupa-válogatott kiválóságának 1:1-nél rögtön bréklabdája volt, Rubljov azonban ezt hárította, és bár ezután is mindkét játékosnak voltak szorosabb adogatójátékaik, újabb fogadólehetőség csak magyar szempontból a lehető legrosszabbkor, az orosz 6:5-ös vezetésénél adódott. Fucsovics az első bréklabdát még hárította, a másodiknál azonban kettőshibát követett el, így nem csak az adogatását, de az 52 percig tartó játszmát is elveszítette, ezt pedig dühösen vette tudomásul.

A második szett nehezen kezdődött a 29 éves Fucsovicsnak, első adogatójátékában sorra ütötte a kettőshibákat, ám három bréklabdát hárítva végül hozta azt. Második szervagémjét viszont elvette a világranglistán nyolcadik Rubljov (3:1), így 5:2-nél a versenyben maradásért kellett adogatnia. Ezt viszont semmire elveszítette Fucsovics, így másfél órás találkozóval a nyolc között véget ért dubaji szereplése.

Sziasztok! Nemrég még a centerpályán voltam , aztán a szokásos sajtó, nyújtás, levezetés... az ellenfelem ma is...

Közzétette: Fucsovics Marci – 2021. március 18., csütörtök

„Az ellenfelem ma is rendíthetetlenül játszott, mint egy ólomkatona. Nem találtam fogást a játékán, mindenre volt válasza. Végig úgy éreztem, nagyon felkészültünk mindketten erre a meccsre, de el kell ismerjem, hogy ő volt a jobb" - írta közösségi oldalán Fucsovics. Hozzátette, összességében elég jó hetet zárt, a jövő héten a világranglista negyvenedik helyére lép előre, legközelebb pedig a Miamiban sorra kerülő tornán szerepel.

Eredmények, negyeddöntő:
Andrej Rubljov (orosz, 2.)-Fucsovics Márton 7:5, 6:2
Shapovalov (kanadai, 3.)-Chardy (francia) 7:5, 6:4
Karacev (orosz)-Sinner (olasz, 16.) 6:7 (5-7), 6:3, 6:2
Harris (dél-afrikai)-Nisikori (japán) 6:1, 3:6, 6:3

Az elődöntő párosítása

  • Harris-Shapovalov
  •  Karacev-Rubljov

Kapcsolódók

Kimaradt?