Debrecenben startolt el Székelyföld Kerékpáros Körverseny

Debrecen is bekapcsolódott az idén 16. alkalommal megszervezett Székelyföld Kerékpáros Körversenybe. A hajdúsági városban indul útjára a megmérettetés kedden délelőtt, az első szakasz teljesítését követően költözik a mezőny Székelyföldre.

Az eddigi hagyományoktól eltérően ebben az évben Kovászna, Hargita és Maros megye, illetve Marosvásárhely mellett Debrecen is bekapcsolódott a Székelyföld Kerékpáros Körverseny programsorozatba.

Az első szakasz Debrecenben, a Nagyerdei stadionnál indul kedden. A versenyzők a cívisvárosi szakaszban hét kört, azaz mintegy 91 kilométert tesznek meg, ezt követően indul a 12 országból érkezett mintegy 130 kerékpáros Marosvásárhelyre, majd a verseny további szakaszaiban Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre, Hargitafürdőre és Székelyudvarhelyre.Fotó: Archív | tourofszeklerland.ro

A verseny első napját megelőző sajtótájékoztatón Jakab Barna, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke hangsúlyozta: néhány évvel ezelőtt csak két székelyföldi megye vett részt a programban, immár mindhárom megyét érinti a verseny, és az, hogy Debrecen is bekapcsolódott, a nemzeti összetartozás jele. A politikus megítélése szerint a versenynek jelentős székelyföldi idegenforgalmi vetülete is van: a három megye, Maros, Hargita és Kovászna egységes turisztikai kínálatát is népszerűsíti.

A szervezők tájékoztatása szerint 12 országból huszonegy csapat jelezte részvételi szándékát, és valamivel több mint százhúsz kerékpáros volt jelen a keddi rajtnál. A 2022-es körverseny összdíjazása 15 095 euró, költségvetése pedig 1,7 millió lej.

Az idei, Debrecenből kedden induló Székelyföld Kerékpáros Körverseny eredményhirdetése augusztus 13-án lesz Csíkszeredában – közölték a szervezők. Érdekeség, hogy a körverseny mind az öt szakaszát végig élőben lehet majd követni a www.tourofszeklerland.ro oldalon.

A 16. Székelyföld Kerékpáros Körverseny programja:
1. szakasz (augusztus 9.): Debrecen, 7x13,1 km
2. szakasz (augusztus 10.): Marosvásárhely – Nyárádszereda – Szováta – Szentegyháza – Lövéte – Kirulyfürdő – Csíkszereda (161 km)
3. szakasz (augusztus 11.): Csíkszereda – Sepsibükszád – Kézdivásárhely – Sepsiszentgyörgy (136 km)
4. szakasz (augusztus 12.): Sepsiszentgyörgy – Barót – Székelyudvarhely – Hargitafürdő (144 km)
5. szakasz (augusztus 13.): Székelyudvarhely – Zetelaka – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda (149 km)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?