Címvédés: sorozatban negyedszer bajnok a Kolozsvári CFR!

Egygólos győzelmet aratott Botoșani-ban a Kolozsvári CFR az első osztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának kedd esti meccsén, és ezzel bebiztosította története hetedik, sorrendben a negyedik bajnoki aranyérmét.

A címvédő „vasutasok” korán dűlőre akarták vinni a dolgot, és nagy hévvel vetették bele magukat a mérkőzésbe, főleg a jobbszárnyon volt aktív Deac, középen pedig Debeljuh birkózott a moldvai védőkkel. Manea egy ízben bődületes lövéssel tette próbára a hazaiak kapusát, de Pap a helyén volt.

A Botoșani fegyelmezett védekezéssel állta a kolozsvári rohamokat, és néhány ellentámadással próbált veszélyeztetni, az egyik ilyen végén még a kapufát is eltalálták a vendéglátók. Összességében elmondható, hogy hazai szinten színvonalas volt az első félidő, legalábbis nem volt sok üresjáték, időhúzás.

A szünet utáni percekben mintha az öltözőben felejtették volna a jó formát a játékosok, paradox módon mégis ekkor esett a látogatók vezető gólja: egy jobb oldali szöglet után Burcă terelte fejjel a labdát a kapura, az meg irányt változtatva a menteni igyekvő Țigănașu vállán a kapuba csorgott. Nem sokra rá Costache ziccerénél mutatott be óriási bravúrt Pap – a hazaiak kapusán nem múlott…

A ráadás perceiben kiegyenlíthettek volna a hazaiak, de Arlauskis blokkolta Al Mawast, a szögletet követő ellentámadásból pedig Rondon duplázhatta volna meg vendégek előnyét, de az üres kapu mellé lőtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Mivel az eredmény nem változott, eldőlt, hogy a Kolozsvári CFR játékosai az utolsó forduló eredményétől függetlenül már a nyakunkban érezhetik a bajnoki aranyérmeket. Ha a FCSB szerda este legyőzi az Universitatea Craiovát, és még ha a záró körben nyer is CFR ellen Kolozsváron, pontegyenlőség lesz az erdélyi és a bukaresti riválisok között, és mivel a rájátszás kezdetekor a FCSB pontszámát kerekítették fel, a Szamos-partiak számítanak jobbnak az egymás elleni összevetésben.

Bucuria nemărginită a băieților noștri, în imagini superbe de la Botoșani! Nicu Cherciu

Közzétette: Fotbal Club CFR 1907 CLUJ-NAPOCA – 2021. május 18., kedd

Az Edi Iordănescu vezetőedző által felkészített CFR most már egyedül birtokolja a „vidék bajnoka” címet, amin eddig az UTÁ-val osztozkodott – vagyis hét elsőségével a kolozsvári gárda a legeredményesebb nem fővárosi csapat.

Liga 1., felsőházi rájátszás (play off), 9. forduló:
FC Botoșani–Kolozsvári CFR 0–1, gólszerző: Țigănașu (53., öngól)
FCSB–Universitatea Craiova – szerda, 21.30
Academica Clinceni–Sepsi OSK – csütörtök, 20.30

    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  Kolozsvári CFR 9 6 1 2 13-5 51
2.  FCSB  8 3 3 2 13-11 45
3.  Sepsi OSK 8 4 2 2 9-6 37
4.  CSU Craiova 8 2 2 4 8-11 37
5.  FC Botoșani       9 3 1 5 13-17 31
6.  Academica Clinceni 8 2 1 5 8-14 29

 

Kapcsolódók

Kimaradt?