Büntetőpárbaj után hódította el a Szuperkupát a Kolozsvári CFR

Fotó: AgerpresBüntetőpárbaj után nyerte meg csütörtökön este a ploiesti-i Ilie Oana Stadionban negyedik Szuperkupáját a Kolozsvári CFR, a vasutasok legnagyobb riválisukat, a FCSB-t győzték le.

„Boldog békeidőkben” hagyományosan az elmúlt szezon bajnokának és kupagyőztesének összecsapása, a Szuperkupa nyitja meg a labdarúgó szezont. A koronavírus járvány miatt a 2020-as év győzteseinek mérkőzését nem lehetett megtartani, így a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) úgy döntött, hogy a Liga 1 alapszakasza és rájátszása közé szorítja be a Szuperkupát.

A két érdekelt csapat, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR és a Román Kupa győztes FCSB az első két helyről várja a hétvégén kezdődő playoffot, s kérdéses volt, hogy mennyire veszik komolyan a Szuperkupát.

A kezdő sípszókor mindkét oldalon meglepően jó felállításban jelentek meg a felek, a CFR-t hajthatta a revánsvágy is, hiszen az alapszakasz 28. fordulójában csúfos, 3-0-s vereséget szenvedett a fővárosi alakulattól.

A mérkőzés első helyzetét a kolozsvári kapunál jegyezhettük fel a 2. percben, amikor Ionuț Vînă fölé fejelte Florin Tănase beadását, de utána csak a CFR-ről szólt a meccs. A vasutasok valóságos szőnyegbombázást tartottak a FCSB kapuja előtt, az „első lövést” a fiatal Gidea adta le, akinek a löketét szögletre mentette a csapata legjobbjának számító Andrei Vlad kapus. A Gidea helyére érkező Rondón azonnal bemutatkozott, de a venezuelai csatár a 27. percben csak az oldalhálót találta el Deac mélységi indítása után. Három perccel később Gabriel Debeljuh szimulálásért kapott de sárgalapot, de alig öt minutum elteltével csak a kapufa mentette meg a FCSB-t a horvát csatár fejesénél. A következő akciónál Deac lecsapott Vlad rossz kirúgására, de a bukaresti kapus egy nagy védéssel javította hibáját.

A második félidő elején ritkán látott dolognak voltunk tanúi: Toni Petrea (vagy Gigi Becali?) öt(!) cserét is végrehajtott, aminek az lett az eredménye, hogy csapata még kevésbé tudott labdába rúgni a hátralevő időszakban. A CFR pedig támadott rendületlenül, az 55. percben Andrei Vlad a gólvonalról (vagy mögüle?) húzta vissza a labdát Ben Jusszef fejesénél. Öt perccel később Valentin Costache 4 méterről találta telibe a bukaresti kapust. A vasutasok a 72. percben hármas cserével frissítik fel támadójátékukat, de a cserékből már arra is lehetett következtetni, hogy Edward Iordanescu igyekezett pályára küldeni a büntetőrúgások értékesítésében tapasztalattal rendelkező játékosait.

A mérkőzés 88. percéig kellett várni, hogy a FCSB bevigye a labdát a CFR tizenhatosába, a fővárosaik szöglete után kellett Arlauskisnak nagyot védenie. A rendes játékidő utolsó gólszerzési lehetősége denis Ciobotariu nevéhez fűződik, a fiatal hátvéd átszlalomozta magát a FCSB védelmének jobb oldalán, de erős lökete a kapufán csattant.

Mivel nem született gól a rendes játékidőben, a Szuperkupa lebonyolítási szabályzata szerint büntetőpárbaj következett. A CFR részéről Rondón, Paun, Chipciu és a csapatkapitány Camora is bevágta a tizenegyest, a másik oldalon Perianu a kapufára lőtt, Adrian Șut büntetőjét pedig Arlauskis megfogta.Fotó: Agerpres

Román Szuperkupa, döntő
Kolozsvári CFR-FCSB 0-0, büntetőrúgások után 4-1
Ploiești, Ilie Oană Stadon, Ploiești
Kolozsvári CFR: Arlauskis – Manea (Păun, 72.), Ben Youssef, Burcă, Camora – Soares, Hoban, Gîdea (Rondon, 8.) – Deac, Debeljuh (Chipciu, 72.), Costache (Ciobotariu, 72.).
FCSB: Vlad - Ov. Popescu, Nedelcu, Haruț, Panțâru - Moruțan (Șuț, 46.), Oaidă (Crețu, 46.), Simion – Vînă (Radunovic, 46.), Tănase (Istrate, 46.), Oct. Popescu (Perianu, 46.).

Kapcsolódók

Kimaradt?