Becalin is túltesz a kínai tulajdonos: 126 kilós fiát játszatta a klubvezér

Honi futballberkekben a volt Steaua-, jelenleg FCSB-mecénás George Becalit tartják a klubtulajdonosok közül annak, aki leginkább beleszól a csapat összeállításába, felülbírálva az edző szakmai hozzáértését, de a kínai másodosztályú Zibo Cuju vezére rajta is túltesz.

Egy kínai milliomos üzletember a közelmúltban megvásárolta a Zibo Cuju nevű kínai másodosztályú csapatot. A gárda nem kezdte valami jól az idényt, öt mérkőzésből csupán egy döntetlent ért el, a tabella utolsó helyén áll.

Bármennyire pocsék a csapat teljesítménye, nem emiatt kapta fel az internet a kínai együttest. A Zibo Cuju új tulajdonosa ugyanis állítólag megszabta az edzőnek, hogy játszassa a fiát, aki nem mellesleg 126 kilogrammot nyom – írta a Nemzeti Sport.

A 35 éves játékos először csak csereként lépett pályára, de legutóbb már a kezdőben is helyet kapott – sőt, ahogyan az alábbi Twitter-bejegyzésben láthatjuk, úgy tűnik, hogy a pontrúgásokat ő végzi el.

Nem mellékesen a 10-es számú szerelés is az övé.

A játékos egyébként a Transfermarkt adatai szerint is tagja a klub keretének, még egy 10 ezer eurós névleges értéket is adtak neki, mindezt úgy, hogy az elmúlt egy évben három klubja volt, s mind a kétszer ingyen váltott csapatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?